Vágólapra másolva!
Az OTP Bank Liga 24. fordulójában hat mérkőzésből öt - köztük a 223. Újpest-Ferencváros derbi - is döntetlenre végződött. A játéknap egyetlen győztese a Paks, amely megszakította a Mezőkövesd nyolcmeccses veretlenségi szériáját, így feljött a tabella harmadik helyére.

A találkozó fontosságát a presztízsen túl ezúttal tovább növelte, hogy a zöld-fehérek listavezetőként érkeztek a harmadik helyen álló riválisuk otthonába. Az Újpest a bajnoki címért reálisan nem lehet ugyan harcban, de az aranyérem sorsába beleszólhat: egy győzelemmel nagy szívességet tehetett volna a második helyezett Videotonnak.

A mérkőzés első lövésére a hetedik percig kellett várni.

A ferencvárosi Stefan Spirovski 18 méterről, ráfordulásból küldött kapura egy kipattanót, de Filip Pajovic könnyedén fogta a középre tartó labdát. Három perccel később Varga Roland kísérletezett a csúszós talajon, de az Újpest kapusának ez sem jelentett megoldhatatlan feladatot.

A két csapatkapitány, az újpesti Litauszki Róbert és a ferencvárosi Böde Dániel harcolnak a labdáért Forrás: MTI/Illyés Tibor

A lila-fehérek a 14. percben veszélyeztettek először. Egy baloldali szöglet után Mijusko Bojovic tudott fejelni, az uruguayi Fernando Gorriarán azonban menteni tudott a gólvonalról. Négy perccel később egy jobboldali beadásra, a gólkirályi címre is esélyes Novothny Soma érkezett lendületből, de a fejese nem találta el a kaput.

A 19. percben Varga Roland szöglete után Böde Dániel előzte meg az Újpest kapusát, de a fejesét már nem tudta kapura irányítani. A 21. percben az újpesti Balázs Benjámin indult meg a Fradi kapuja felé, 25 méterről megkínálta Dibusz Dénest, azonban a zöld-fehérek kapusa vetődve hárított.

A 26. percben az Újpest közel állt a vezetés megszerzéséhez.

A nigériai Vincent Onovo tört be a tizenhatoson belülre, majd egy csel után megcélozta a bal alsó sarkot, de nem találta el a kaput. A folytatásban is lila-fehérek irányították a játékot, de kidolgozott helyzetekig nem jutottak. Főként távoli lövésekkel próbálkoztak a csúszós talaj miatt, de Dibusz Dénesnek csak Dzenan Burekovic szabadrúgását kellett vetődve hárítania.

A második félidőt a zöld-fehérek kezdték veszélyesebben. Az 51. percben a nigeri Amadou Moutari került ziccerbe, azonban Pajovic parádés vetődéssel hárította a lövését,

a kipattanóra érkező Varga Roland a lövését pedig blokkolni tudták. Az 59. percben újabb ferencvárosi helyzet maradt ki. Pajovic öklözött luftot egy baloldali szöglet után, majd Bojovic rossz helyre szabadított fel, a kipattanóra lecsapó Spirovski azonban nyolc méterről nem találta el az újpesti kaput.

Az újpesti Balázs Benjámin és ferencvárosi Fernando Gorriarán összecsapása Forrás: MTI/Illyés Tibor

A 73. percben Balázs Benjámin beadás után Novothny fejelt kapura 11 méterről, de a labda a középen helyezkedő Dibusz ölébe pattant. A 75. percben Pajovic ismét hajmeresztő hibával rukkolt elő. Moutari keresztbelőtt labdáját elszámította az újpesti kapus, így Böde Dániel éles szögből fejelhetett az üres kapura, de a háló tetején landolt a labda.

A 83. percben a csereként beálló Priskin Tamás eldönthette volna a mérkőzést.

A magyar válogatott támadó egyedül lépett ki ziccerben, de a lövése pillanatában Litauszki Róbert becsúszva szerelni tudta. A hajrában Nebojsa Vignjevic beküldte Tischler Patrikot, de az Újpest nem tudta megszerezni a győztes gólt.

A hosszabbítás utolsó pillanatában az újpesti Onovu egy baloldali beadást követően kézzel ért a labdához saját tizenhatosán belül, azonban Iványi Zoltán sípja néma maradt, így a 223. derbi gólnélküli döntetlennel ért véget.

Thomas Doll csapata továbbra is három pont előnnyel vezeti a tabellát, ugyanis a második helyen álló Videoton szintén remizett a Puskás Akadémiával.

OTP Bank Liga, 24. forduló:

Újpest FC-Ferencváros 0-0
Szusza Ferenc Stadion, 9596 néző, v.: Iványi
Újpest:Pajovic - Pauljevic (Zsótér, 78.), Litauszki, Bojovic, Burekovic - Diallo, Balázs - Onovo, Nagy D. (Sankovic, 85.), Nwobodo - Novothny (Tischler, 87.)
Ferencváros: Dibusz - Lovrencsics G., Otigba, Blazic, Marquinhos - Szpirovszki (Nagy D., 72.), Leandro, Gorriarán - Varga R. (Priskin, 62.), Böde, Moutari (Lovrencsics B., 85.)
sárga lap: Onovo (9.), Balázs B. (77.), illetve Szpirovszki (12.), Marquinhos (72.), Gorriarán (a lefújás után)

Egy-egyes döntetlent játszott Balmazújvárosban a Vasas a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában.

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Vasas FC 1-1 (1-0)
Balmazújváros, 1094 néző, v.: Berke
Balmazújváros: Horváth L. - Habovda, Póti, Tamás L., Uzoma - Vajda S., Sigér, Kamarás (Rácz, 56.), Maisuradze - Sindagoridze (Batarelo, 67.), Andric (Harsányi, 87.)
Vasas: Nagy G. - Burmeister, Benes, Egerszegi, Ristevski - James (Pavlov, 59.), Vida, Berecz, Barczi - Remili, Ádám (Vaskó, 92.)
gólszerző: Andric (29.), illetve Vida (64.)
sárga lap: Maisuradze (31.), illetve James (41.), Pavlov (69.)

Kevés helyzet alakult ki az első félidőben, sok volt a hiba, a pontatlanság a játékban mindkét oldalon, és bár a Vasas futballozott némi mezőnyfölényben, egy pontos akcióval a hazaiak szereztek vezetést szűk félóra elteltével.

A fordulást követően a fővárosi csapat aktívabbá vált, ettől azonban nem lett veszélyesebb a hazai kapura, sőt, azzal, hogy nagyobb területek nyíltak, a balmazújvárosiak vezettek ígéretesebb ellentámadásokat. Aztán mégis egyenlített a Vasas, mégpedig egy nagyszerű távoli lövéssel.

A hátralévő időben, az egyre jobban zuhogó esőben nem változott a játék képe és az eredmény sem, melynek a kiesés elkerüléséért küzdő csapatok egyike sem örülhetett igazán.

A két csapat előző két mérkőzésén idegenbeli siker született, júliusban a Vasas nyert vendégként, októberben pedig a Balmazújváros a fővárosban.

A hazai együttes az előző három találkozóján nem szerzett gólt, a mostani egy pontot ért, míg a Vasas az előző három idegenbeli összecsapását elveszítette, így e tekintetben javított.

A címvédő Budapest Honvéd 1-1-es döntetlent ért el Debrecenben a Diósgyőri VTK vendégeként.

Diósgyőri VTK-Budapest Honvéd 1-1 (1-0)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 1723 néző, v.: Erdős
Diósgyőri VTK: Antal - Eperjesi, Lipták, Karan, Tamás - Vela (Óvári, 82.), Busai, Sesztakov (Hasani, 61.) - Bacsa (Szarka, 70.), Ugrai, Joannidisz
Budapest Honvéd: Gróf - Heffler, Lovric, Baráth, Kukoc (Holender, 32.) - Ikenne-King (Danilo, 77.), Gazdag, Nagy G., Banó-Szabó (Májer, 86.) - Eppel, Lanzafame
gólszerzők: Joannidisz (30., 11-esből), illetve Eppel (47.)
sárga lap: Tamás (39.), Szarka (81.), illetve Lovric (29.)

A Diósgyőr kezdte jobban a mérkőzést, ugyanis néhány perc elteltével büntetőhöz jutott, azonban a válogatott Ugrai 11-esét Gróf hárította.

Ezt követően a kispestiek birtokolták többet a labdát, azonban helyzete inkább a miskolciaknak volt, Gróf újabb bravúrokkal mentette meg csapatát a góltól. A 30. percben azonban már ő sem tudott segíteni, ugyanis a DVTK második 11-esét - ezúttal is Lovric szabálytalankodott - Joannidisz már értékesítette.

A szünet előtti hajrában magára talált a Honvéd, ekkor viszont a hazai kapus, Antal remekelt.

A folytatás a Honvéd számára indult tökéletesen, ugyanis a tavalyi gólkirály Eppel talált a kapuba.

A második félidőben a fővárosiak elsősorban Ikenne-King jobb oldali megindulásaival próbálkoztak, míg a hazaiaknál Joannidisz veszélyeztetett. A játékrész közepén kissé visszaesett az iram, aztán a hajrában ismét győzelemre törően futballozott mindkét gárda. A Honvéd les miatt nem tudta megszerezni második gólját, míg a Diósgyőrt Gróf újabb nagy védése fosztotta meg a vezető találattól, így maradt a pontosztozkodás.

A második helyezett Videoton csupán gól nélküli döntetlenre volt képes a kiesés ellen küzdő Puskás Akadémia otthonában.

Puskás Akadémia FC - Videoton FC 0-0
Felcsút, 1825 néző, v.: Szabó Zs.
Puskás Akadémia: Hegedüs L. - Osváth, Poór, Hegedűs J., Spandler, Trajkovski - Knezevic (Latifi 86.), Zsidai, Balogh B. - Perosevic (Madarász 78.), Radó (Diallo 46.)
Videoton: Kovácsik - Nego, Fiola, Juhász R., Stopira - Huszti, Hadzic (Pátkai 59.), Kovács I. (Nikolov 80.) - Lazovics - M. Scepovic, S. Scepovic
sárga lap: Zsidai (41.), Osváth (68.), Trajkovski (87.), illetve Juhász R. (10.), Fiola (25.), Hadzic (41.), Lazovic (64.)

Az első félidőben a vendégek voltak aktívabbak, de igazi gólhelyzetük nem akadt. A Puskásnak láthatóan egyetlen célja volt, hogy megóvja kapuját a góltól. Ennek megfelelően megszállták kapujuk előterét és a kontratámadásokra rendezkedtek be, de azokból helyzetbe nem kerültek.

Fordulást követően sem sokat változott a mérkőzés képe: a fehérváriak birtokolták többet a labdát, de mezőnyfölényük meddőnek bizonyult. A lassan csordogáló találkozó a vége előtt húsz perccel élénkült meg, előbb Trajkovski ziccerét védte bravúrral Kovácsik, majd Stopira lőtt alig mellé a másik oldalon. A győzelemért elkeseredetten küzdő fehérváriak a meccs végén egykapuztak, de legnagyobb helyzetük Poór saját felső lécére fejelt labdája volt.

A Paks meglepetésre 3-2-re győzött a Mezőkövesd vendégeként.

Mezőkövesd-Paksi FC 2-3 (0-2)
Mezőkövesd, v.: Andó-Szabó
Mezőkövesd: Dombó - Farkas, Hudák, Katanec, Vadnai - Cseri, Mlinar (Novák 62.), Iszlai, Misák (Drazic 62.) - Koszta, Bognár
Paks: Verpecz - Vági, Lenzsér, Gévay, Szabó - Simon Á. - Haraszti (Kulcsár 84.), Papp, Bertus, Bartha (Koltai 90.) - Hahn (Simon A. 76.)
gól: Drazic (81., 94.), illetve Hahn (13.), Bertus (22.), Bartha (68.)
sárga lap: Mlinar (19.), Hudák (33.), Vadnai (62.), illetve Simon Á. (28.), Bartha (59.)

Csendes, visszafogott iramban kezdődött a mérkőzés, melyen a 13. percig semmi érdemleges nem történt, ekkor azonban váratlanul a vendégek jutottak előnyhöz. A gól megnyugtatta a Paksot, a folytatásban magabiztossá vált az együttes, s a játékrész derekán kettőre növelte előnyét. A hazaiak a szünetig nem nagyon tértek magukhoz, az ellenfél kapuját nem veszélyeztették, így komoly hátrányban vonultak pihenőre.

A fordulás után elszántan kezdett a hazai együttes,

a szakadó esőben azonban kevés helyzetet dolgozott ki, ráadásul a félidő közepén már háromgólos hátrányba került.A meccs ekkor már eldőlt, s ugyan a hajrában kétszer még eredményes volt a vendéglátó, az egyenlítésre nem volt esélye, így kiváló sorozata megszakadt.

Az előzetes esélyek alapján a sorozatban nyolc veretlen meccs után pályára lépő hazaiak sikerét ígérte a mérkőzés. Az idegenben előző három találkozójukon gólképtelen paksiak ugyanakkor összességében simán gyűjtötték be a három pontot, a hazaiak 0-3 után csak a hajrában tudtak betalálni.

A kiesés ellen küzdő Haladás hazai pályán játszott 1-1-es döntetlent a Debrecennel.

Swietelsky-Haladás - Debreceni VSC 1-1 (0-1)
Szombathely, 3133 néző, v.: Kassai
Swietelsky Haladás: Király - Schimmer, Wils, Kolcák, Bosnjak - Jagodics, Kovács L. (Jancsó, 74.) - Mészáros, Rácz, Németh Má. (Grumic, 63.) - Rabusic (Williams, 77.)
DVSC: Nagy S. - Bényei, Szatmári, Mészáros, Barna - Varga K. (Tisza, 77.), Jovanovic, Tőzsér, Bódi - Tabakovic (Takács T., 57.), Könyves (Filip, 91.)
gólszerzők: Rabusic (60.), illetve Könyves (23.)
sárga lap: Rácz (40.), Kovács L. (58.), Kolcák (80.), Williams (91.), Jagodics (92.), illetve Tabakovic (49.), Nagy S. (82.), Jovanovic (86.)

Hazai helyzetekkel indult a találkozó, az első félidő derekán mégis a vendégek szereztek vezetést: amíg az elalvó szombathelyi védelem lest reklamált, a kiugró Könyves elvitte a labdát Király mellett, s a kapuba helyezett. A gól kissé megzavarta a házigazdákat, de aztán rendezték a soraikat, sorra dolgozták ki a helyzeteket, a szünetig azonban nem tudtak egyenlíteni.

A fordulást követően egy ideig a küzdelem dominált, a kapuk nem igazán forogtak veszélyben, aztán a 60. percben góllá érett a Haladás fölénye. Az egyenlítés után is a hazai csapat irányított, de nem tudott ismét betalálni. A hajrában egyre jobban kinyílt a védelme, a Debrecen több veszélyes kontratámadást is vezetett, de ezekből sem született gól, így maradt a döntetlen.

A szombathelyieknek ez volt a negyedik meccsük az ősszel átadott új stadionban, amelyben továbbra is veretlenek (3 győzelem/1 döntetlen).

A Debrecen ugyanakkor hat találkozó óta nyeretlen, legutóbb december elején tudott győzni a bajnokságban.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista