A magyar futsalválogatott újabb diadala Costa Rica fölött

Magyar futsalválogatott, Costa Rica
A magyar futsalválogatott másodszorra is kétgólos diadalt aratott Costa Rica fölött
Vágólapra másolva!
A magyar futsalválogatott pénteken is két góllal múlta felül Costa Rica együttesét barátságos mérkőzésen.

Egy nappal korábban Turzó József szövetségi kapitány 2-0-s sikerrel debütált a kispadon, ezúttal pedig 3-1-re győzött a csapata.

A magyar futsalválogatott másodszorra is kétgólos diadalt aratott Costa Rica fölött Forrás: mlsz.hu

Az első félidőben Harnisch Ákos talált a kapuba, de a második játékrész elején egyenlítettek a vendégek.

A hátralévő időben Tatai József emberelőnyben szerzett ismét vezetést, a végeredményt pedig a csütörtökön is eredményes Dróth Zoltán állította be kisbüntetőből - a hazai szövetség honlapjának tudósítása szerint.

A vendégek eredetileg szerdán játszották volna első magyarországi meccsüket, de a gyöngyösi találkozó elmaradt,

mivel az Air France légitársaság dolgozóinak sztrájkja miatt Costa Rica legjobbjai nem érkeztek meg időben Budapestre. Ezt pótolták most a budapesti Gabányi László Sportcsarnokban.