Vágólapra másolva!
A hétközi Bajnokok Ligája negyeddöntőben, Sevillában győztes Bayern München tartalékosan is bebiztosította bajnoki címét a Bundesligában az Augsburg elleni siker után, sorozatban hatodik alkalommal lett német bajnok a müncheni csapat. A Hertha a Mönchengladbach vendégeként hiába vezetett sokáig, Hazard három perc alatt megfordította a meccset.

A Bayern tartalékosan lépett pályára, a kispadon kezdett Lewandowski, Ribéry, Hummels, Thiago és Thomas Müller is.

Az Augsburg a 18. percben meg is szerezte a vezetést, egy védés után Ulreich lábáról pattant Süle fejére a labda, onnan pedig a bajorok kapujába, ezzel pedig ő lett a legfiatalabb játékos, akinek neve mellett már három öngól is áll a Bundesligában.

A Bayern az első félidő végén hat perc alatt fordított, előbb Tolisso fejelt Hitz kapujába, majd egy remek akció végén James szerezte meg a vezetést.

A 62. percben biztosította be a sikerét a Bayern, amikor Arjen Robben egy visszatett labdát lőtt be kapásból, de itt még nem volt vége, Sandro Wagner is betalált, ő egy szöglet után, fejjel volt eredményes.

Volt mit ünnepelni az Augsburg ellen Forrás: AFP/Christof Stache

A Bayern ezzel a sikerrel a második helyezett Schalke eredményétől függetlenül már bajnoknak mondhatja magát.

A német bajnokság történetében a Bayern az első csapat, amely sorozatban hat bajnoki címet szerzett.

A Hertha sokáig úgy tűnt, nyerni tud a Mönchengladbach otthonában, Kalou góljával vezetett Dárdai Pál csapata, de Thorgen Hazard a második félidőben három perc alatt fordított. A belga előbb egy megpattanó lövés után, majd tizenegyesből volt eredményes.

Eredmények:
1. FC Köln–Mainz 05 1–1 (Hector 7., ill. De Blasis 50.)
Freiburg–Wolfsburg 0–2 (Didavi 2., 83.)
Borussia Mönchengladbach–Hertha BSC 2–1 (Th. Hazard 75., 78. – a második 11-esből, ill. S. Kalou 40.)
Augsburg–Bayern München 1–4 (Süle 18. – öngól, ill. Tolisso 32., James Rodríguez 38., Robben 62., Wagner 87.)
Hamburg–Schalke 3–2 (Kostic 17., Holtby 52., Hunt 85., ill. Naldo 9., Burgstaller 63.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 24 20 0 4 61-16 45 64
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Bayern München 24 17 4 3 65-28 37 54
GY
V
V
GY
D
I
3.
VfB Stuttgart 24 16 6 2 55-31 24 50
GY
GY
GY
D
GY
I
4.
Borussia Dortmund 24 12 4 8 48-30 18 44
D
GY
D
V
GY
I
5.
RB Leipzig 24 13 7 4 53-31 22 43
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Eintracht Frankfurt 24 9 5 10 38-31 7 37
V
D
D
D
GY
I
7.
Hoffenheim 24 9 9 6 43-44 -1 33
D
D
V
GY
GY
I
8.
Freiburg 24 8 10 6 32-44 -12 30
V
V
D
V
D
I
9.
Werder Bremen 24 8 10 6 33-37 -4 30
GY
V
GY
D
V
I
10.
Augsburg 24 7 9 8 39-41 -2 29
D
D
V
GY
GY
I
Teljes lista