Vágólapra másolva!
Az utóbbi időben rájár a rúd Dejan Karanra, vagyis inkább azokra, akikkel a pályán összecsap. A DVTK szerb játékosa az OTP Bank Liga legutóbbi két játéknapján két komoly sérülést is okozott. Első körben a kispesti Eppel Mártont könyökölte le, akinek az eset következtében szétszakadt a füle, míg múlt szombaton a Haladás cseh játékosának, Michael Rabusicnak törte el a sípcsontját, miután hátulról rácsúszott. A miskolci csapat focistája a klub hivatalos honlapján kért elnézést az érintettektől, és elmondta: egyiküknek sem akart sérülést okozni.

A diósgyőri védő a Honvéd játékosának egyből írt, amikor meglátta a találkozó után feltett fotóját, a szlovák támadónak kicsit később.

Mindenekelőtt nyilvánosan is elnézést kérek Eppel Mártontól és Michael Rabusictól azért, mert akaratlanul is sérülést okoztam nekik. Ezt korábban megtettem sms-ben is, mert véleményem szerint ilyen esetben elsősorban közvetlenül illik.

Miként Eppel Márton, úgy Michael Rabusic is válaszában elfogadta a bocsánatkérésemet - nyilatkozta Dejan Karan, a DVTK szerb játékosa. - Azt természetesen láttam, hogy le kellett cserélni Michaelt, de meg sem fordult a fejemben, hogy komoly a baj. Vasárnap edzettünk, a hétfői pihenőnapon pedig teljesen kikapcsolódtam, így abszolút meglepett, amikor a kedd délutáni edzés után a társak közölték a sérülés súlyosságát. Egyből elkértem az egykori diósgyőri Miroslav Grumictól Michael telefonszámát, és írtam neki."

Dejan Karan állítja, nem szándékosan okozott sérülést Forrás: dvtk.eu

A Diósgyőr játékosa elmondta, hogy Rabusic sípcsonttörése egy szerencsétlen véletlen következménye.

Így sem találtam el egyik bokáját sem, hanem szerencsétlen módon ráestem a lábára, és ez okozta a sérülést - folytatta Dejan Karan. - Pályafutásom során sok mérkőzést játszottam, még több párharcba mentem bele, de egyszer sem azzal a szándékkal, hogy sérülést okozzak az ellenfélnek. A felvételt visszanézve az is látható, hogy egyből felemeltem a kezem, és később sem reklamáltam, elfogadtam a játékvezető döntését. Nem szeretném, hogy a szurkolók és a játékvezetők sportszerűtlen játékosnak könyveljenek el, mert a fair playt mindenek előtt tisztelem a pályán és azon kívül is."

Az esetet követően a Szombathelyi Haladás hivatalosan kérte az MLSZ Fegyelmi Bizottságát, hogy fegyelmi eljárást kezdeményezzen Dejan Karan ellen.