Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján a Juventus 39 másodpercre volt attól, hogy hosszabbításra mentse a Real Madrid elleni párharcot, de ekkor Michael Oliver tizenegyest ítélt a spanyoloknak. Van, aki szerint a futballmaffia műve, Pjanic szégyenről beszél, Chiellini pedig arról, hogy a madridiak lefizették a bírót – már nem először. A realosok persze váltig állítják, jogos volt az ítélet. A nap másik meccsén a Bayern München egy unalmas meccsen 0–0-s döntetlent játszott a Sevillával, de az idegenben elért 2–1-es győzelemnek köszönhetően ott van az elődöntőben.

„Nem értem, miért tüntetnek, tizenegyes volt" – mondta közvetlenül a lefújás után Ronaldo. 92:21-et mutatott a Bernabéu órája, amikor Benatia gólhelyzetben hátulról feldöntötte Vázquezt.

A Juventusnak 39 másodpercet kellett volna kibírnia ahhoz, hogy kiharcolja a 2x15 perces hosszabbítást.

Azt, ami a torinói 0–3 után után szinte elérhetetlennek tűnt.

A 93. percben fújtak tizenegyest a Realnak Forrás: AFP/Oscar Del Pozo

A bíró másképp gondolta

„A meccs előtt azt mondtuk egymásnak, hogy 0.000001 százalék az esélyünk a továbbjutásra, de sose lehet tudni.

Büszke vagyok a csapatra – nyilatkozta Buffon, aki kitért a bíróra is. – Szemetes van a szíve helyén. Ha nem tudja kezelni a nyomást, jobban teszi, ha bíráskodás helyett a lelátón üldögél a feleségével."

A keddi focicsoda után az olasz lapok azt írták, most a Juventuson a sor. „Ha nem hiszel benne, inkább maradj otthon” – írta a Tuttosport.

Allegri ezúttal nem köntörfalazott a sajtótájékoztatón, kijelentette, hogy mivel az egész világ erre a meccsre figyel, nem fognak lazsálni.

Tőle szokatlan módon azt is egyértelművé tette, hogy három támadóval fog kiállni a Bernabéuban. Mert hát 0–3-nál hova taktikázni?

Allegri nem védekezni ment a Bernabéuba Forrás: NurPhoto/Oscar Gonzalez/NurPhoto/Oscar Gonzalez

Allegri tehát kockáztatott, de bejött neki. A Realnak megvoltak a helyzetei, de a pályán az történt, amit a Juventus akart.

Ahogy pedig haladt előre a meccs, úgy tűnt el a háromgólos hátrány.

Mandzukic duplájával 0–2 volt félidőben, Navas hibája után 0–3. „Mi irányítottuk az egész mérkőzést. A hosszabbítást minimum megérdemeltük volna – mondta Allegri. – Sajnos balszerencsések voltunk."

Visszafogott nyilatkozat volt ez ahhoz képest, ahogy alakultak a dolgok: a 93. percben Michael Oliver tizenegyest fújt a Realnak és kiállította Buffont.

Az olasz 117 meccset játszott, de ez volt az első piros lapja a BL-ben.

A helyére beálló Szczesny nem tudta megfogni Ronaldo büntetőjét, így hiába a feltámadás, a három gól, 4–3-as összesítéssel a Real jutott az elődöntőbe. De vajon jogosan?

Közelebbről az eset:

Benatia szabálytalansága(?) Forrás: twitter

Nem kímélik a Realt

„Nem is lehet kérdés, Benatia letarolt engem" – mondta Vázquez. Azonban nem mindenkinek volt ennyire egyértelmű . Az egykori kiváló paraguayi kapus, Jose Luis Chilavert például úgy fogalmazott,

a futballmaffia gondoskodott róla, hogy a Juventus ne legyen ott az elődöntőben.

Andrea Agnelli, a torinói klub elnöke is arról beszélt, hogy az UEFA szándékosan akadályozza az olasz csapatokat, és jó lenne, ha mihamarabb bevezetnék a videobírót, hogy a jövőben elkerüljék az ehhez hasonló szituációkat.

Chiellini nem beszélt, de a gesztusa mindent elárult. Ő arra utalt, hogy a Real fizetett a bírónak:

„Ez a legnagyobb igazságtalanság, ami a karrierem alatt ért – mérgelődött a védő az egyik olasz televíziónak.

Emlékezzünk: az volt az a meccs, amikor Kassai Viktor kiállította Vidalt, majd megadott két lesgólt a Realnak.

Ronaldo ünnepli a továbbjutást jelentő gólt Forrás: AFP/Oscar Del Pozo

A Juve bosnyák középpályása, Pjanic sem leplezte csalódottságát. „Szégyen” – mindössze ennyit posztolt közösségi oldalán. Khedira már egy kicsit bővebben fogalmazott.

Volt olyan is, aki azt írta Twitteren, Ronaldo nagysága és jelentősége megkérdőjelezhetetlen,

de Michael Oliver a Real Madrid történetének legjobb igazolása.

Eközben a Real balhátvédje, Hernández csendre intette a károgókat. „Shh... Hajrá Madrid, csak ez számít, semmi más!"

Ramos kihagyhatja az elődöntő első meccsét

A Real csapatkapitánya eltiltás miatt nem játszhatott a Juventus elleni visszavágón, a lelátón viszont ott volt. Egészen az utolsó percekig, amikor háromgólos olasz vezetésnél lement a kispadhoz, és onnan biztatta csapattársait. Mivel ezt a szabályok nem engedik meg, valószínűleg megint eltiltja őt az UEFA, így ki kell hagynia az elődöntő első meccsét.

Csak a szokásos: Heynckes úton a BL-döntőbe

„A Bayern az elődöntőbe nullázta magát" – írja a német Bild. A sevillai 2–1 után a Bayern takaréklángon hozta le a visszavágót, de ez is bőven elég volt ahhoz, hogy bejusson az elődöntőbe.

– mondta Heynckes, hozzátéve, hogy megkövetelte csapatától, ne kapjanak gólt. – Az elődöntőben már nem lehet arról beszélni, hogy kit szeretnél ellenfélnek. Láttuk mi történt kedden a Barcelonával. A BL ezen szakaszában már nincs könnyű ellenfél. Akárkit is kapunk, szoros párharc lesz."

A Bayernnek belefért a hazai 0-0 is Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Sven Hoppe

„Azt kell, hogy mondjam, jól játszottunk – nyilatkozott elégedetten Montella. – A párharcot tekintve azonban balszerencsések voltunk.

Egy erős ellenfél ellen estünk ki, amelynek jó esélye van arra, hogy megnyerje a Bajnokok Ligáját."

Montella tudja mit beszél. Heynckes eddig minden BL-idényében eljutott a döntőig: 1998-ban a Reallal, 2012-ben és 2013-ban a Bayernnel.

A csapat erejét és formáját elnézve, ha csak nem Zidane-ékat kapják a legjobb négy között, valószínűleg idén is ott lesznek.

Az elődöntők sorsolását pénteken 13.00-kor tartják Nyonban. A négy bejutó csapat az AS Roma, a Real Madrid, a Bayern München és a Liverpool.

Labdarúgó Bajnokok Ligája, negyeddöntő, második mérkőzések:

Bayern München (német)-Sevilla (spanyol) 0-0. Továbbjutott: a Bayern München, 2-1-es összesítéssel.

Real Madrid (spanyol)-Juventus (olasz) 1-3 (0-2) Gólszerzők: C. Ronaldo (98., tizenegyesből), illetve Mandzukic (2., 37.), Matuidi (60.) Kiállítva: Buffon (93.) Tj.: a Real Madrid, 4-3-as összesítéssel.