Vágólapra másolva!
A szerdai Real Madrid-Juventus Bajnokok Ligája negyeddöntő visszavágótól még napokig, vagy akár hetekig is hangos lesz a sajtó, miután Michael Oliver játékvezető a 93. percben büntetőt ítélt a Realnak, amelyet Cristiano Ronaldo értékesített és ezzel az elődöntőbe lőtte a címvédőt. Azonban kapott már ennél véleményesebb tizit is a Real a történelem során, mint például az 1960-as BEK-döntőben az Eintracht Frankfurt ellen.

A mérkőzés 55. percében, 3-1-es Real-vezetésnél Puskás Ferenc ugratta ki Francisco Gentót, akit a frankfurti védő, Friedel Lutz (mai szemmel nézve) teljesen szabályosan választott el a labdától. Johan Mowat játékvezető egy kis ideig konzultált az asszisztensével, majd a tizenegyespontra mutatott. A büntetőt Puskás könnyedén értékesítette, majd a következő 15 percben még kétszer betalált, így az ő négy góljával és Alfredo Di Stefano mesterhármasával a Real 7-3-ra győzött.

Vajon mi történne, ha ezért ma valaki tizenegyest kapna?