Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójában a második helyen álló Videoton gólnélküli döntetlent játszott Mezőkövesden. Az újonc Balmazújváros két hajrában szerzett tizenegyes góllal fordított a Diósgyőr ellen, a Haladás Paksról távozott három ponttal. A bajnoki címvédő Honvéd döntetlenre végzett a Puskás Akadémia otthonában, míg az Újpest hatgólos mérkőzésen verte meg a Vasast. 

A második helyen álló Videoton a hét közben pótolt mérkőzésen könnyedén verte a címvédő Honvédot, ezzel pontszámban utolérte a Ferencvárost. A borsodiak egy nyolcmeccses veretlenségi sorozattal előbb kikászálódtak a kieső zónából, azóta azonban egymást követő két találkozójukat elveszítették, így most újra nagy veszélyben vannak.

A 11. percben a hazaiak előtt adódott az első lehetőség. Cseri Tamás 22 méterről elvállalt lövése pár centivel kerülte el Kovácsik Ádám kapuját. A folytatásban főleg mezőnyjáték dominált, a következő helyzetre a 28. percig kellett várni. Danko Lazovic végzett el egy szabadrúgást a mezőkövesdi tizenhatos előtt, a lövése levágódott a sorfalról, Cseri Tamás pedig elindult egy kontrával. Végigsprintelte a pályát, majd a tizenhatoson belül egy csellel ziccerbe került, de elfogyott az ereje így a gyenge lövését Kovácsik felszedte.

Fiola Attiláé volt az első félidő legnagyobb helyzete Forrás: vidi.hu

A 39. percben adódott a bajnokspiráns első helyzete. Marko Scepovic belöbbölt labdáját a jobbhátvéd Fiola Attila vette le mellel a tizenhatoson belül, majd egy pattanás után, hét méterről fölé bombázott.Marko Nikolic, a Videoton edzője érezte, hogy akadozik csapata játéka.

A félidőben pályára küldte a Honvéd elleni hétközi mérkőzés egyik legjobbját, Huszti Szabolcsot.

A második félidő 64. percében a Mezőkövesd veszélyeztetett először. Négy a négyben indultak, majd Bognár István kiugratta Vadnai Dánielt, de Kovácsik remek ütemben érkezett és kivetődött a labdára. Négy perccel később Huszti Szabolcs vállalt el egy szabadrúgást, de a múlt heti Újpest elleni tekerését nem tudta megismételni.

A hajrában a Videoton edzője Kovács Istvánt is pályára küldte, hogy kreatívabbá tegye csapata játékát, de az apró termetű középpályás sem tudott csodát tenni, így maradt a gólnélküli döntetlen.

Az egy megszerzett ponttal a Videoton időlegesen megelőzte a Ferencvárost, de Thomas Doll csapata újra az élre áll, ha szombat eset pontot vagy pontokat szerez Debrecenben. A Mezőkövesd a tabella 11. helyén áll.

Mezőkövesd Zsóry FC-Videoton 0-0
Mezőkövesd, 1680 néző, v.: Kassai
Mezőkövesd: Dombó - Pillár, Katanec, Szalai - Farkas D., Iszlai, Tóth B. (Mlinar, 79.), Cseri (Oláh, 86.), Vadnai - Bognár, Drazic (Koszta, 92.)
Videoton: Kovácsik - Fiola, Juhász, Vinícius, Stopira - A. Hadzic, Nikolov (Huszti, 51.), Pátkai (E. Hadzic, 87.) - S. Scepovic (Kovács I., 68.), Lazovic, M. Scepovic
sárga lap: Drazic (17.), Tóth B. (30.), Cseri (35.), illetve A. Hadzic (21.), Juhász (32.), Fiola (53.), Pátkai (58.), Huszti (73.), Kovács I. (78.), E. Hadzic (79.)

A bajnok Budapest Honvéd sokáig hátrányban volt a Puskás Akadémia vendégeként, ám a vége előtt nem sokkal Danilo fejesgóljával egyenlített, így egy ponttal távozott a felcsúti Pancho Arénából

A találkozó elején a Puskás Akadémia átengedte a területet a vendég együttesnek, amely így jóval többet birtokolta a labdát, de mezőnyfölénye meddőnek bizonyult. A hazaiak elvétve kerültek a Honvéd kapuja elé, ám egy ilyen alkalommal a Perosevic a felső lécre fejelte a labdát. Negyedórával később aztán már megrezdült a fővárosiak hálója: Knezevic szöglete után Hegedűs János fejelt a kapuba.

A fordulást követően sem sokat változott a játék képe: a Honvéd görcsösen próbált gólt szerezni, míg a Puskás magabiztosan őrizte előnyét. A vendégek próbálkozásai aztán végül sikert hoztak: a hajrában Kukoc beadását Danilo fejelte a hazai kapuba.

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd FC 1-1 (1-0)
Felcsút, 1785 néző, v.: Szőts
Puskás Akadémia: Hegedüs L. - Osváth, Poór, Hegedűs J., Spandler, Trajkovski - Szakály P., Knezevic (Latifi 57.), Balogh B. - Perosevic, Radó (Diallo 66.)
Honvéd: Gróf - Heffler T. (Ikenne-King 46.), Baráth, Kamber, Bobál D. - Gazdag, Nagy G., Banó-Szabó (Májer 72.), Holender (Kukoc 57.) - Eppel, Danilo
gólszerzők: Hegedűs J. (35.), illetve Danilo (86.)
sárga lap: Hegedüs L. (76.), Szakály P. (92.), illetve Danilo (28.), Kukoc (93.)

Az Újpest saját közönsége előtt 4-2-re legyőzte a Vasast

A találkozó elejét jellemző mezőnyjáték után a félidő derekán jó egyéni megmozdulásból, az első komoly lehetőséget kihasználva vezetést szerzett az Újpest.

A meccs ezt követően megélénkült, a kiesés elől menekülő angyalföldiek egy meg nem adott gólt követően egy megítélt találattal egyenlítettek.

A második félidő elején négy percen belül három gól is született: a nagy nyomást kifejtő Újpest újra vezetést szerzett, s bár a Vasas gyorsan egyenlíteni tudott, a lila-fehérek hamar újra lépéselőnybe kerültek. A hajrára fordulva pedig Novothny Soma másodszor is bevette a vendégek kapuját, ezúttal tizenegyesből, ezzel biztossá tette csapata sikerét.

Az Úpest legutóbbi három bajnokiján nem tudott betalálni, ezúttal viszont jobban jött ki a gólpárbajból. A Vasas - amely idegenben 1997 óta nem tud nyerni az Újpest ellen - vereségével visszacsúszott az utolsó pozícióba.

Újpest FC-Vasas FC 4-2 (1-0)
Szusza Ferenc Stadion, 2418 néző, v.: Erdős
Újpest: Pajovic - Balázs B., Bojovic, Litauszki, Burekovic - Diallo (Sankovic, 64.), Onovo, Pauljevic (Szűcs, 93.), Nwobodo, Zsótér (Cseke, 71.) - Novothny
Vasas: Nagy G. - Burmeister, Benes, Ristevski (Vaskó, 67.) - Egerszegi, James, Vida, Hangya - Remili, Ádám (Pavlov, 71.) Barczi
gólszerző: Nwobodo (25.), Novothny (53., 76. - a másodikat 11-esből), Pauljevic (56.), illetve James (32.), Egerszegi (55.)
sárga lap: Diallo (62.), illetve Ádám (22.), Egerszegi (28.), Hangya (44.), Vaskó (75.)

A Haladás 2-1-re győzött szombaton a Paks vendégeként.

A mérkőzés elején a Haladás egy szerencsés góllal szerzett vezetést: egy vendég szabadrúgást követően Hahn lábán pattant meg a labda.

Az első félidő végig kiegyenlített küzdelmet hozott kevés helyzettel, így több gól nem született a szünetig.

A folytatásban eleinte a szombathelyiek futballoztak fölényben, majd a Paks átvette az irányítást, mégis éppen ekkor duplázta meg előnyét a Haladás egy szép kényszerítő után Grumic révén. A találatra azonnal válaszoltak a hazaiak egy szép fejesgóllal, így végig izgalmas maradt az összecsapás. A Paks próbálkozott becsülettel a lefújásig, de csak szabadrúgásból tudott veszélyeztetni, viszont abból sem volt eredményes, így a Haladás gazdagodott három ponttal.

A szombathelyiek az első 11 idegenbeli találkozójukból csupán egyszer nyertek, azóta viszont kétszer diadalmaskodtak, ugyanis múlt héten a Diósgyőrt is vendégként múlták felül.

Paksi FC-Swietelsky Haladás 1-2 (0-1)
Paks, 1000 néző, v.: Berke
Paksi FC: Verpecz - Vági, Fejes (Lenzsér, a szünetben), Gévay, Szabó J. - Simon Á. - Haraszti (Simon A., 66.), Papp (Kecskés, 33.), Bertus, Bartha - Hahn
Swietelsky Haladás: Király - Schimmer, Wils, Kolcak, Bosnjak - Jagodics, Németh Má. (Grumic, 57.) - Mészáros, Rácz, Halmosi (Kovács L., 74.) - Williams (Németh Mi., 87.)
gólszerzők: Simon A. (71.), illetve Hahn (11., öngól), Grumic (70.)
sárga lap: Papp (30.), Fejes (45+2.), illetve Wils (66.), Király (77.), Jagodics (93.)

A Balmazújváros a hajrában két büntetőt kapott, ezekkel fordított a vendég Diósgyőr ellen.

Az első félidő nagy részében nem vállaltak komolyabb kockázatot a csapatok, többnyire a mezőnyben folyt a játék, nem alakult ki gólszerzési lehetőség. Azután annyiban változott a helyzet, hogy mindkét oldalon volt egy-két gyors megindulás, de egyik kontratámadást sem sikerült pontosan befejezni vagy rossz labdaátvételek vagy a visszazáró védők közbeavatkozása miatt. A Balmazújváros akcióinak jelentős része lesen akadt meg. Az utolsó negyedórában a labdát többet birtokló vendégek kétszer is helyzetbe kerültek, de előbb egy lövés, majd egy fejes kerülte el a hazai kaput.

A szünet után viszont gyorsan gólt szerzett a DVTK,

miután egymás után több passz is pontos volt. A hátrányba került Balmazújváros nem igazán találta a ritmust, Horváth Ferenc cserékkel próbált változtatni a helyzeten, de a legközelebb a gólszerzéshez sokáig így is csak pontrúgásból jutott a csapata: a 70. percben Vajda lövésénél Antal nem tudta megfogni a labdát, amely azután a kapufára pattant. Vajda később akcióból is eltalálta a kapufát, majd a hajrában ismét próbálkozott, Szarka pedig kézzel ért a labdához a böntetőterületen belül.

A tizenegyest Rudolf értékesítette, két perc múlva pedig Harsányi esett el, ezért is büntető járt, amit ugyancsak belőtt Rudolf.

A hazai csapat - amely saját közönsége előtt sorozatban hatodszor maradt veretlen - az idény során harmadszor győzte le a DVTK-t, előzőleg augusztusban hazai pályán 4-0-ra, majd novemberben vendégként 2-1-re. Sikerével a Balmazújváros elmozdult az utolsó helyről.

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Diósgyőri VTK 2-1 (0-0)
Balmazújváros, 1000 néző, v.: Andó-Szabó
Balmazújváros: Horváth L. - Habovda (Kónya, 83.), Rus, Tamás L., Uzoma - Vajda, Arabuli, Majszuradze (Batarelo, 57.) - Rudolf, Andric (Harsányi, 67.), Haris
Diósgyőr: Antal - Eperjesi, Lipták, Tamás M., Sesztakov - Vela (Bacsa, a szünetben), Tóth B., Busai, Óvári - Ugrai (Szarka, 82.), Joannidisz (Kocsis, 72.)
gólszerzők: Rudolf (88., 90., mindkettő 11-esből), illetve Óvári (46.)
sárga lap: Rudolf (48.), Arabuli (58.), Habovda (65.), illetve Tamás M. (58.), Busai (73.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista