A Videoton a Debrecennel vív rangadót, a Fradi a Paksot fogadja

Fradi debrecen
Debrecen, 2018. április 14. A debreceni Kinyik Ákos (b) és a ferencvárosi Böde Dániel a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójában játszott Debreceni VSC - Ferencváros mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2018. április 14-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Folytatódik a Ferencváros és a Videoton versenyfutása a bajnoki címért a labdarúgó OTP Bank Ligában szombaton, ezúttal a fővárosiak reménykedhetnek inkább a rivális pontvesztésében.

Egy hete a zöld-fehérek Debrecenben vendégeskedtek, s 1-1-es döntetlent játszottak, a fehérvári együttes ugyancsak csupán egy ponttal távozott Mezőkövesdről. Papíron most az FTC-re vár könnyebb feladat, hiszen az a Paks látogat a Groupama Arénába, amely legutóbbi két bajnokiját elveszítette.
A Videoton a harmadik helyen álló Debrecent fogadja. A hajdúságiak ezen a héten egyszer már csúnyán "megégtek" Felcsúton, a Magyar Kupa elődöntőjének első felvonásán 4-0-ra kikaptak a házigazda Puskás Akadémiától.

A dobogóért zajló harcban a negyedik Újpest az ötödik Budapest Honvéd otthonába látogat. A lila-fehérek a Magyar Kupában 2-1-re verték a Balmazújvárost, előtte bajnokin a Vasas ellen nyertek, így két győzelemmel várhatják az összecsapást, míg a címvédő kispestiek leginkább a közönségük támogatásában bízhatnak, ugyanis ebben az idényben elsősorban vendéglátóként gyűjtik a pontokat.
A sereghajtó Vasas klasszikus kiesési rangadón fogadja az utolsó előtti Mezőkövesdet.

A 27. forduló programja:
Budapest Honvéd-Újpest FC 17.00, v.: Karakó
Vasas FC-Mezőkövesd Zsóry FC, Szusza Ferenc Stadion 17.00, v.: Berke
Ferencváros-Paksi FC 17.00, v.: Andó-Szabó
Diósgyőri VTK-Puskás Akadémia FC, Mezőkövesd 17.00, v.: Bognár
Swietelsky Haladás-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 17.00, v.: Erdős
Videoton FC-Debreceni VSC, Felcsút 19.30, v.: Vad II.