Társoldalunk:

A Barcelona edzőmeccset csinált a Király-kupa döntőjéből

2018.04.21. 23:16

Története 30. Király-kupa győzelmét aratta a Barcelona, miután a szombati döntőben nagyon simán, 5-0-ra legyőzte a Sevillát.

Előzetesen nem volt kérdés, hogy melyik a jobb csapat, a katalánok számára azonban figyelmeztető jel lehetett, hogy három hete a Sevilla lefocizta őket, és a sérült Messi becserélése kellett ahhoz, hogy megőrizzék bajnoki veretlenségüket.

Valverde ezúttal a legerősebb kezdővel állt ki, ugyanúgy ahogy Montella is a túloldalt.

A Sevillának kizárólag egy célja volt. A túlélés. Semmilyen hajlandóságot nem mutatott arra, hogy labdát birtokoljon, építkezzen, támadást kezdeményezzen. Röviden: esze ágában sem volt gólt lőni. Valószínűleg ez így is maradt volna egész meccsen, ha a Barca nem szerez vezetést. A 14. percben Cillessen kapus indításából Coutinho ugrott ki, aki Suárezhez passzolt, ő pedig a kapuba.

Ezután jöttek előrébb a sevillaiak, de igazán nagy helyzetet nem tudtak kidolgozni. Cillessennek csak egyszer kellett védenie, Vázquez fejesénél. A Barca nem borította rá a pályát ellenfelére, de amikor eljutott a kapuig, rendre veszélyes tudott lenni. Például a 31. percben, amikor Alba sarkazásából Messi lőtt gólt.

A Barcelona már az első félidőben eldöntötte a kupa sorsátForrás: AFP/Cristina Quicler

A szétesett sevillai védelmet már nem volt nehéz lekontráznia a Barcának: a 40. percben Suárez megszerezte a harmadikat.

Az 52. percben már négy volt közte. Messi passzából Iniesta rúgott gólt. Ekkor kezdett edzőmeccsbe átcsapni a döntő: a Sevilla a térfeléről sem tudott kijönni, a Barca pedig akkor és úgy került helyzetbe, ahogy akart. Mégis megvolt az esély a szépítésre, de a 64. percben az exbarcás Sandro belerúgta a ziccert Cillessenbe.

Az ötödik Barca-gólt Coutinho lőtte be. Kétszer! A brazil gólját visszafújták az egyik sevillai védő kezezése miatt, de a megítélt büntetőhöz is ő állt oda (Messi átadta neki). Az utolsó 20 percben a Sevillának voltak helyzetecskéi, de a gól nem jött össze, így a Barca a vártnál sokkal simábban nyerte meg 30. Király-kupa trófeáját.

A szezon hátralévő részére a bajnoki cím és a bajnoki veretlenség megőrzése a cél.

A meccs összefoglalója ITT.