A Real kedvenc bírója vezeti a Bayern elleni visszavágót

fbl Horizontal
Juventus' Argentinian forward Paulo Dybala (L) receives a yellow card by Turkish referee Cuneyt Cakir during the UEFA Champions League quarter-final first leg football match between Juventus and Real Madrid at the Allianz Stadium in Turin on April 3, 2018. / AFP PHOTO / Marco BERTORELLO
Vágólapra másolva!
A török Cüneyt Cakir fújja majd a sípot kedden este a Real Madrid–Bayern München Bajnokok Ligája elődöntő visszavágóján. Kétségkívül a világ egyik legjobb bírója, de az is kétségtelen, hogy olykor hatalmasakat hibázik.

A 41 éves török játékvezető - aki 2015-ben BL-döntőt, három évvel korábban pedig a klubvilágbajnokság fináléjt vezette - vitán felül szakmája egyik legjobbja. Ugyanakkor vannak érdekes momentumok a működését illetően, ami megkérdőjelezheti elfogulatlanságát.

Cüneyt Cakir (jobbra) munka közben Forrás: AFP/Marco Bertorello

Az egyik ilyen, amiről persze ő tehet a legkevésbé, hogy feltűnően sok mérkőzést vezet a BL-ben a Real Madridnak. Az utóbbi két évben összesen 13 BL-meccset vezetett, melyek közül ötször a Real Madrid volt az egyik résztvevő. Cakir egy kivétellel (a Tottenham elleni londoni 1-3 ez a meccs) csak az egyenes kieséses szakaszban fújt a spanyoloknak, akik valamennyi párharcukat meg is nyerték. Ehhez persze magának a Realnak is van némi köze (meglehetősen jók, tudniillik), de azért Torinóban aligha fogják egy ideig elfelejteni Paulo Dybala második sárga lapját a negyeddöntő első mérkőzésén, aminek könnyen lehet, hogy döntő befolyása volt a továbbjutás szempontjából.

Ugyancsak emlékezetes mérkőzése volt 2013-ban a nyolcaddöntők Manchester United-Real Madrid párosítása, amikor is a spanyol fővárosban 1-1-re végeztek a felek, majd a visszavágón 1-0-s angol vezetésnél azonnali pirossal kiállította Nanit, aki valóban látványosan szállt Arbeloa felé, de nem találta el a spanyolt - a Real pedig megfordította a mérkőzést, és továbbjutott.

Amennyire örülhetnek Madridban, annyira nem örülnek Cakirnak Münchenben. A töröknek ugyanis a Bayernnel is van egy emlékezetes sztorija. A 2015-16-os kiírás elődöntőjében - ahol Cakir mindkét elődöntőben fújt egy-egy meccset, elsőként a sorozat történetében - a török bíró vezette a Bayern-Atlético Madrid párharc visszavágóját, amit ugyan 2-1-re megnyertek a németek, ám az idegenben rúgott gólnak köszönhetően az Atléti jutott tovább.

A Bayern klubigazgatója, Karl-Heinz Rummenigge szerint hiba volt az UEFA részéről egy héten belül két ilyen fontos meccset is egy bíróra bízni, ráadásul a spanyolok gólja szerinte lesről született, míg a megítélt - de kihagyott - büntető előtti szabálytalanság a Bayern tizenhatosán kívül történt.

Azt pedig már csak zárójelben írjuk le, hogy az angol sajtó a MU elleni meccs után kiderítette, hogy Cakir egy, a Facebookon nyomott lájkkal jelezte korábban szimpátiáját a Real Madrid irányában.