Társoldalunk:

Drámai végjáték, a Fradi bajnoki címébe kerülhet a Vasas elleni botlás

2018.05.12. 21:22

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 30. fordulójának szombat esti mérkőzésén a Ferencváros drámai körülmények között játszott 1-1-es döntetlent a Vasas ellen, így három fordulóval az NB I vége előtt pontelőnybe került a Haladást legyőző Videoton (3-0).

A Ferencváros abban a tudatban kezdhette az egyébként végig kiváló hangulatban zajló összecsapást, hogy a Videoton 3-0-ra legyőzte a Haladást a 30. forduló délutáni találkozóján, így nyernie kellett ahhoz a Vasas ellen, hogy újra az élre álljon a tabellán a zöld-fehér csapat. 

Ennek megfelelően a Fradi kezdett jobban – igaz, a kiesés ellen menekülő Vasasnak is nagyon kellettek a pontok –, azonnal a kapuja elé szorította az angyalföldi ellenfelét. Miha Blazic révén már a 6. percben megszerezhette volna a vezetést a hazai együttes, de a szlovén védő nagy helyzetben kapu mellé fejelt. Hiába tömörült be a Vasas a saját kapuja elé, folyamatosan jöttek a ferencvárosi helyzetek: előbb Varga Roland lövését Hangya Szilveszter blokkolta, Amadou Moutari kapu fölé lőtt az ötös sarkáról, majd Joseph Paintsil jó lehetősége után Nagy Gergely védett szépen így a kritikus első 20 percet megúszta Michael Oenning legénysége.

Az angyalföldi Ádám Martin és a ferencvárosi Leandro de Almeida a Ferencváros-Vasas FC mérkőzésen Groupama ArénábanForrás: MTI/Czagány Balázs

A 25. percben Murka Benedek nagy hibája után újabb Fradi-ziccer maradt ki, Nagy Dominik 11 méterről csak centikkel lőtt kapu mellé, majd nem sokkal később ismét a magyar válogatott középpályás próbálkozhatott, de 18 méterről sem járt több szerencsével. A meccs képe alapján csak az volt a kérdés, hogy a Fradi mikor szerzi meg a vezetést. Tíz perccel az első félidő vége előtt újra nagyon közel járt az FTC az első gól megszerzéséhez, de Böde Dániel csúsztatott fejesét elképesztő bravúrral hárította Nagy Gergely. Az utolsó percekben a Vasas is előrébb merészkedett, és elsősorban pontrúgások után veszélyetetett is, de gólt egyik csapat sem tudott szerezni az első 45 percben.

Az angyalföldi Murka Benedek (b) és a ferencvárosi Janek Sternberg a Ferencváros-Vasas FC mérkőzésen Groupama ArénábanForrás: MTI/Czagány Balázs

A második félidő elején sokat állt a játék, előbb Egerszegi Tamást, majd Felix Burmeister kellett ápolni, utóbbit a sérülése miatt le is kellett cserélni a két csapat 170. bajnoki találkozóján. Az 52. percben már újra a focié volt a főszerep, Paintsil mutatós csele után 14 méterről centikkel lőtt csak a jobb kapufa mellé, ám ennek a felvonásnak az első 15 percében sem esett gól.

A kihagyott lehetőségek egyre görcsösebbé tették a Fradit, bár a játék képe semmit nem változott, a hazai csapat támadott, a vendég pedig védekezett, de a bajnoki címért küzdő együttes már nem tudott annyi nagy lehetőséget kialakítani, mint tette az az első félidőben.

A ferencvárosi Böde Dániel és az angyalföldi James Manjrekar a Ferencváros-Vasas FC mérkőzésen Groupama ArénábanForrás: MTI/Czagány Balázs

Ennek ellenére megszerezhették volna a hazaiak a vezetést a 73. percben, de Paintsil lábában, egészen pontosan a kapufában maradt a ferencvárosi vezető gól, a Vasas ezt is megúszta, így bő negyedórája maradt a csapatoknak a győztes találat megszerzésére.

A mérkőzés utolsó felében is ment előre becsülettel a Ferencváros, de sokáig úgy tűnt, hogy gólnélküli döntetlennel ér véget a mérkőzés. Ám a 90. percben Miha Blazicnak sikerült fejjel betuszkolnia egy kipattanó labdát a kapuba. Azonban itt még nem volt vége a történetnek, az utolsó utáni másodpercekben Egerszegi Tamás egyenlíteni tudott, ez pedig azt jelenti, hogy az FTC ponthátrányba került a Videotonnal szemben három fordulóval a bajnokság vége előtt, míg a Vasas elmozdult a kieső helyről, ahova a Diósgyőr került. 

OTP Bank Liga, 30. forduló
Ferencváros-Vasas 1-1 (0-0) 

Az OTP Bank Liga tabellája: