Társoldalunk:

Iniesta győzelemmel búcsúzott el a Barcelonától

2018.05.20. 22:44

Andrés Iniesta huszonkét év és 674 mérkőzés után, 32 trófeát nyerve a Real Sociedad ellen 1-0-ra megnyert bajnokin búcsúzott el az FC Barcelonától.

A 34 éves, világ- és kétszeres Európa-bajnok játékmesterről szólt a szezon utolsó spanyol bajnoki mérkőzése. A legendásan szerény passzkirály bizonyára kissé zavarban volt attól a rengeteg felsőfokú jelzőtől, amivel karrierjét méltatták, de azon alighanem meghatódott, hogy milyen jól nézett ki a Camp Nou a végtelenbe fordított 8-assal és a nevével.

A bajnokcsapatban Lionel Messi a kispadon kezdett, így a támadósor a Coutinho, Suárez, Dembélé formációban állt föl, és a francia támadó a mérkőzés első perceiben rögtön helyzetbe is került, negyedóra elteltével pedig az ünnepelt találta el az oldalhálót.

Mindenki a nagy 8-ast ünnepelteForrás: AFP/Josep Lago

A Real Sociedad láthatóan igyekezett nem elrontani a házigazda rendezvényét, de azért annyira olcsón nem is adta a bőrét: a középpályán hagyta focizni a Barcát, a kapujukat azonban már határozottabban védték. A 25. percben így is megszerezhették volna a vezetést a hazaiak, ha Coutinho beadását pontosabban fejeli meg Ivan Rakitic. Igaz, öt perccel később meg Adnan Januzaj gurított Ter Stegen kapuja mellé.

A félidő végére kissé a mérkőzés, változatosságot csak az hozott, amikor a játékvezető nem állította ki a Dembélére nagyon csúnyán rácsúszó Raúl Navast.

Nem volt szép látvány:

A második félidő elejét kicsit megnyomta a Barca, és az 57. percben Coutinho látványos tekerésével meg is szerezte a vezetést.

Ernesto Valverde nem akart ünneprontó lenni, így az utolsó 25 percre beküldte Messit is, aki szokásához híven igen lelkesen vetette magát a játékba, mindjárt fel is gyorsult a hazaiak támadójátéka. 

A 81. percben elérkezett a kevesek által várt pillanat: Andrés Iniesta elhagyta a pályát, így Xavi után a legendás középpályás duó másik tagja is elbúcsúzott az FC Barcelonától és a Camp Noutól. Valószínű, nem csak azért kapta meg a kapitányi karszalagot Lionel Messi, mert éppen ő volt hozzá a legközelebb:

A Sociedad is megragadta az alkalmat, hogy elbúcsúztassa a maga legendáját, Xabi Prietót, aki 530 mérkőzést játszott le a klub színeiben.

A szurkolók pedig hiába kérték, hogy ne tegye, José Munuera játékvezető a jelzett hosszabbítás után lefújta a mérkőzést, véget vetve ezzel a valaha látott egyik legragyogóbb karriernek. Andrés Iniesta, természetesen a bajnoki trófea magasba emelésével búcsúzott a szurkolóktól.

Eredmény, La Liga 38. (utolsó) forduló:
FC Barcelona–Real Sociedad 1-0 (0-0)
gól: Coutinho 57.