Seedorf sem segített, nem maradhat a Depornál

Seedorf
Clarence Seedorf, the coach of RC Deportivo, in action during the Santander League (La Liga) match played in San Mames Stadium between Athletic Club and RC Deportivo in Bilbao, Spain, on April 14th 2018 - Photo UGS / SpainDPPI / DPPI
Vágólapra másolva!
Nem hosszabbítja meg Clarence Seedorf vezetőedző június végéig szóló szerződését a Deportivo La Coruna labdarúgócsapata, miután az együttes kiesett a spanyol élvonalból.

A klub közleményében Tino Fernández elnök kiemelte, hogy a döntésről személyesen tájékoztatta a holland edzőt, aki "professzionális munkát végzett a csapattal". A klubvezető azt is elmondta Seedorfnak, hogy céljuk a feljutás lesz, és ehhez a következő szezonban olyan szakemberre van szüksége a Depornak, akinek a spanyol másodosztályt illetően van tapasztalata.

Rövidre sikerült Seedorf spanyol kalandja Forrás: DPPI/Ugs Vision

A 42 éves holland szakember február elején vette át a Depor szakmai munkájának irányítását, a csapat addig 22 bajnoki mérkőzésen 17 pontot gyűjtött, és kieső helyen állt a tabellán. Már Seedorffal a kispadon a hátralévő 16 bajnoki találkozón 12 pontot szerzett az együttes, amely a 18. pozícióban végzett, és 14 ponttal maradt el a már bennmaradó Leganéstől.

A 87-szeres holland válogatott Seedorf játékos-pályafutása során számos európai élcsapatban szerepelt, és ő az egyetlen, aki három különböző együttessel is - Ajax Amsterdam (1995), Real Madrid (1998), AC Milan (2003, 2007) - Bajnokok Ligáját nyert. Edzőként 2014-ben, az AC Milannál debütált, de néhány hónap után távozott. Később, 2016-ban Kínában dolgozott egy rövid ideig.