Társoldalunk:

Sportigazgató lesz a Sevillát feltámasztó csodaedző

2018.05.25. 17:35

Az eddig megbízott vezetőedzőként tevékenykedő Joaquin Caparrós sportigazgatóként folytatja munkáját a Sevilla FC labdarúgóklubnál.

A 62 éves Caparróst április végén, az olasz Vincenzo Montella menesztése után bízták meg ideiglenesen a csapat irányításával. A Sevilla az ezt követő négy mérkőzésen tíz pontot szerzett, és a spanyol élvonal hetedik helyén végzett, ezzel biztosította helyét az Európa Liga selejtezőjében.

A klub honlapjának pénteki beszámolója emlékeztet rá, hogy a sportigazgatói poszton Oscar Ariast követi, aki ugyancsak áprilisban távozott.

Joaquin Caparrós és korábbi tanítványai, a sevillai nevelésű Sergio RamosForrás: AFP/Cristina Quicler

Caparrós egyik segítője a korábbi 69-szeres spanyol válogatott Carlos Marchena, a másik pedig Francisco Gallardo lesz, utóbbi 2011 és 2013 között a Diósgyőr, majd 2014-ig a Puskás Akadémia játékosa volt.

Marchena és Gallardo elsősorban az átigazolásokért felel majd. A csapat új vezetőedzőjét még nem nevezték ki.