Társoldalunk:

Dzsúdó és két lepke hosszabbította meg a Real Madrid egyeduralmát

2018.05.27. 12:46

Zinedine Zidane a semmiből kinevezve írta újra a Bajnokok Ligája és a Real Madrid történelmét. A Liverpool 3-1-es legyőzésével csapata zsinórban háromszor lett Európa királya. Abban a sorozatban, amelynek kiszámíthatatlansága miatt korábban még az egyszeri címvédést is lehetetlennek tartották. A 2018-as kijevi finálé még jó ideig tartogat majd beszédtémát, és mindent elmond a meccsről, hogy Bale szenzációs gólja csak negyedik-ötödik lesz a hírsorrendben. Elemzés.

Nem egyszerű úgy mérkőzést és játékrendszereket, taktikai állandókat, visszatérő sémákat elemezni, hogy az egyenletből teljesen kihagyjuk az emberi és lélektani oldalt. Nyilván az a legtisztább analitikai megoldás persze, hogy az edzői húzások, a játékosok helyezkedése, azok feladatköre mentén próbáljuk megkeresni, hogy egy meccsen mi miért történt, de a Bajnokok Ligája 2018-as döntőjével ezzel csak féligazságokat lehet leírni, mert arra azért nehéz szakmailag magyarázatot találni, ha valakinek kettétörik a válla, így változtatva meg a meccs addigi képét. Azt pedig még nehezebb kielemezni, hogy egy BL-döntőn védő kapus hogyan csinálja ki a csapatát két megyekettes hibával kerek harminc perc leforgása alatt.
A Real Madrid és a Liverpool döntőbeli kezdőcsapata semmiféle váratlant nem szolgáltatott.

Gyakorlatilag mindkét edző a jól bejáratott gálakezdőjét rakta fel. Erre vonatkozóan Zidane-nak lett volna több variációs lehetősége, mert – hasonlóan a tavalyi, Juventus elleni fináléhoz – a Liverpoolnak megközelítőleg sem volt olyan minőségű kispadja, mint a címvédőnek. Végül Benzema és Bale közül a honfitárs kapott bizalmat, a négyfős középpályán pedig a megszokott, végtelenül labdabiztos osztag szerepelt a szokásosnak mondható 3+1-es elosztásban, azaz a kissé kötöttebb Casemiro-Kroos-Modric hármas előtt a teljesen szabadon mozgó Isco segédkezett a támadásépítésben. Klopp kezdőjét könnyűszerrel meg lehetett fejteni már napokkal ezelőtt is, egyedül az volt a kérdés, hogy az irgalmatlan munkabírású középpálya és a világ leggyorsabb támadótriója végigbírja-e a kilencven percet egy egész szezonnyi rohangálás legvégén. Nem bírta, bár ez nem az erőnléti felkészítésen múlt.

Meglepetásek nélkülForrás: Origo

Mint ahogyan az is teljesen kiszámítható volt, hogyan kezd majd bele a Liverpool a döntőbe. Pillanatnyi levegővétel nélkül, a lehető leggyorsabb támadásokkal. Az első percekben az angolok egyszerűen nem akartak holtidőt; minden játékon kívüli labdáért sprinteltek, hogy azt minél gyorsabban játékba hozzák, ezzel is megteremtve annak a lehetőségét, hogy rendezetlen védelem ellen jussanak helyzetig, helyzetekig.

A Szalah-Mané-Firmino trió magas letámadási vonala egyértelműen azzal a céllal helyezkedett Navas kapujától nagyjából harminc méterre, hogy minél gyorsabban labdát szerezzenek. Ez a terv sikerrel is járt, mert a Real az első nyolc percben négyszer is labdát veszített a saját kapujától számított 30-35 méteres területen belül. A Liverpool fojtogatását a madrid kétféle megoldással próbálta ellensúlyozni. Egyrészt a fellépő támadótriót átívelgette a labdavesztés rizikójának csökkentésének céljával, és a bal oldalon lévő vagy odahúzódó Marcelo-Isco-Cristiano Ronaldo trió valamelyikével próbálta indítani a támadásokat. A másik opció a labda „megnyugtatása" volt, amellyel próbálták csökkenteni azt a lehetetlen iramot, amit Klopp csapatai próbálnak ráerőltetni az adott ellenfélre. A Real Madrid igyekezett inkább horizontális passzokkal forgatni a Liverpool védelmét, így könnyebben találtak olyan szabad embert, aki kisebb nyomás alatt gondolkozhatott a következő lépésen.

A fenti videón pont ezt láthatjuk, hogy a spanyolok igyekeznek lassabb átadásokkal kimozgatni a Liverpool védekezését, a 30-40 másodperces labdatartást pedig Marcelo unja meg. A gyors labdavesztés után viszont elég két ember (Milner és Firmino) öt labdaérintése, és az angolok egy pillanat alatt Navas kapuja előtt teremnek egy komolynak ígérkező helyzettel.

Forrás: Origo
Forrás: Origo

Kontraakció híján szélről próbálkozik a Liverpool: Mané és Robertson overlapje után a hamis kilencesben játszó Firmino Kroos fedezőárnyékából léphet ki. Modric és Casemiro kiiktatva a madridi védekezésből, és amíg Szalahra három őrző is jut, addig Firminóról elfelejtkeznek. A jelenet vége egy blokkolt lövés és egy ezt követő Navas-bravúr.

A Liverpool mindezek mellett viszont nem tudott a szó szoros értelmében vehető, hamisítatlan kontraakciót végigvinni. Ennek az volt az oka, hogy a Real Madrid a szokásához képest sokkal kevesebb emberrel támadott. Marcelo – leginkább Szalah kiválásáig – szinte egyáltalán nem merészkedett fel a támadásokkal, a túloldalon pedig Carvajal is arra figyelt, hogy Mané előtt ne hagyjon üres területeket. Abban az esetben, ha mégis megtette, az ellenakciónál rögtön ott termett a védekezésben is nagyot melózó Modric, hogy a Liverpool bal oldali támadásait még csírájában elfojtsa. Éppen ezért a Real Madrid nagyon sokáig helyzet nélkül dolgozott a fináléban, erre pedig a következő két jelenet lehet jó illusztráció. A gyorsan, több ember becsatlakozásával végigvitt akciók helyett a Realból maximum 3-4 ember hagyta el a védekező pozícióját, így az akciók kialakítását nagyon könnyen semlegesítették a létszámfölényben védekező angolok.

Látható, ahogy az ellenakcióknál 3-4 fehérmezesre jut legalább 6-7 liverpooli; így aztán persze sokkal nehezebb eljutni Karius kapujáig, mintha a megszokott formula szerint Marcelo, Kroos, Modric és Carvajal is kiegészítette volna a madridi támadásépítéseket.

Aztán jött a jelenet, amit persze évekig fognak még lassítgatni és kikockázni centiről centire, és amely nagyban befolyásolta a mérkőzés képét. Mivel az eset óta milliók bújtak bele Sergio Ramos fejébe, a jelenet részletes elemzését és a következtetés levonását a kedves olvasóra bízzuk, vérmérséklettől és hovatartozástól függően. Annyi bizonyos, hogy Szalah egy ártalmatlannak tűnő szituációban belekarolt Ramosba, aki köszönte szépen a táncfelkérést, és azt el nem utasítva, a kart szorítva egy dobással beleállította a földbe az ellenfél legveszélyesebb játékosát. Ramosnak egyébiránt nem lett volna szabad a pályán befejeznie a meccset, de nem feltétlenül ezért a jelenetért, ami annyira nem tűnt a mérkőzés iramában súlyosnak, hogy még csak reklamációt sem szült, de a második félidő elején könyökkel ütötte meg Kariust, amit bizony már ki lehetett volna szúrnia a játékvezetőknek.

Az első félóra után alapvetően változott meg a meccs képeForrás: AFP/Paul Ellis

Szalah kiválása után percekkel Carvajal is megsérült, előbbit az egész szezonban csak 460 percnyi játékot maga mögött tudó Lallana, utóbbit Nacho váltotta. A játékrendszert természetesen a Liverpoolnak kellett kényszerűségből megváltoztatnia, és az addigi, ütemesen folyó, gyorsan kialakított akciókból egy visszarendeződött csapat vált.

Lallana a bal oldalon foglalta el a helyét, csapata pedig elkezdett visszavenni a letámadás üteméből, és védekezésben egy stabilabb, 4-4-2-es rendszerben próbált helyt állni. Szalah kiválása alapjaiban rengette meg a Liverpool egységét. A Real Madridnak immár nem három, csak két támadón kellett átgyömöszölnie az akcióit labdavesztés nélkül, és az addig lendületében visszafogott Marcelo gyeplője is lazábbra váltott. Az első félidő végére megérkeztek az újkori Real Madrid egyik legnagyobb fegyverének számító beadások is, amelyből egy Nacho-kapáslövés és egy lesgól is született.

Támadó, tehát vertikális passzok a Liverpooltól az első fél órában és a maradék hatvan percben (112, 146). Szalah kiválásával ezek is látványosan visszaestek.Forrás: Origo
Támadó, tehát vertikális passzok a Liverpooltól az első fél órában és a maradék hatvan percben (112, 146). Szalah kiválásával ezek is látványosan visszaestek.Forrás: Origo
Marcelo felszabadult Szalah sérülése után: az első fél órában csak öt passzt kapott az ellenfél térfelén, utána majdnem harminc átadást fogadott a Liverpool félpályáján.Forrás: Origo

 

Marcelo felszabadult Szalah sérülése után: az első fél órában csak öt passzt kapott az ellenfél térfelén, utána majdnem harminc átadást fogadott a Liverpool félpályáján.Forrás: Origo

képek forrásai: InStat

Elgondolkodtató, hogy bár a Real Madrid – szakítva korábbi hagyományaival – nem igazol úgy és olyan összegekért, mint a többi élklub, a kispadja mégis évek óta annyival erősebb minden más csapatnál, hogy ennek segítségével már a harmadik BL-döntőjüket nyerik.

2014-ben Diego Costa korai sérülése segítette hozzá őket ahhoz, hogy az addig csapágyasra hajtott Atlético a mérkőzés hajráját nem bírta el, a hosszabbításban pedig már lépni sem bírtak. A tavalyi fináléban elég volt sebességet váltaniuk a második félidő elején, és onnan már a Juventus nem tudott visszajönni – Marchisio és Lemina becserélésének hírére pedig senki nem rezzent össze a túloldalon. Ezúttal Szalah sérülése volt olyan fordulópont, amiből a Liverpool nem tudott még csak közepeset sem húzni, nemhogy megközelítőleg hasonló jó opciót pályára küldeni.
Mindezek mellett is bőven menthette volna hosszabbításra a csatát a Liverpool, ha kapusuk, Lorius Karius nem irigyli el Ulreichtől a Real Madridnak ajándékba adott gólok lélekemelő hatását. Kétszer.

A második félidő elején rögtön, Bale beállításával pedig még egy fokkal veszélyesebbé váltak a spanyolok, mert amíg Isco általában szeret rátekeredni a labdára, a walesi egy pillanatig sem gondolkozik, és azonnal a kaput veszi célba: vagy futással, vagy lövéssel. Hozzátéve az egészhez, hogy a javuló Real és a fásulttá váló Liverpool csatájából a második félidőben nem feltétlenül úgy következett be az elkerülhetetlen, ahogy.

Mané góljával még visszajött a meccsbe a Liverpool, de azt egy csapat sem bírja el, hogy harminc perc alatt a kapusuk kétszer is lehúzza a vécén a szezon összes izzadságcseppjét, és közben még kapnak egy olyan gólt is, ami strandfutballban is ritka. Karius bénázása vörössel húzza alá a tézist, hogy nemigen van más sportág a világon, ahol a leggyengébb láncszem hibája, hibái ennyire alá tudnák ásni a többi játékos addig befektetett energiáinak pozitív hatásait. Nincs még egy sportág, ahol egy ember két rossz mozdulata pillanatok alatt teszi semmissé azt a munkát, amin tíz másik megfeszítve dolgozik – és akkor a kerettagokat, a szakmai stábot még nem is vettük bele az egyenletbe. Ez az igazi drámája a labdarúgásnak. Ezért nem lehet összehasonlítani semmi mással.

Klopp döntőfóbiája és Zidane mosolyogva konstatált legyőzhetetlenségi mítosza így tovább él a BL-ben. Ez a finálé azonban sokkal inkább volt a kiszámíthatatlanság tánca, mint a mágnestáblán levezetett szituációk következménye.