Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB II 38. fordulóját rendezték vasárnap. A záró nap fő kérdése az volt, hogy a Sopron mellett melyik két csapat búcsúzik majd a második vonaltól. Nos, a Zalaegerszeg a Mosonmagyaróvár kiütésével (4-0) megragadt a másodosztályban, Szegeden és Szolnokon viszont nagy a szomorúság.

A ZTE abban a tudatban léphetett pályára, hogy ha nyer, akkor bennmarad az NB II-ben. A hazai csapat már 3. percben vezetést szerzett Polényi révén, de az első félidőben nem sikerült újabb gólt szereznie. A 69. perctől viszont beindult a zalaegerszegi henger, Vernes, Szökrönyös és Babati is betalált, így

kialakult a 4-0-s végeredmény.

Szökrönyös Dániel volt a meccs egyik hőse, már csak a fantasztikus gólja miatt is

„Remélem a következő szezon jobban sikerül majd. Örülök, hogy beállított az edzőm és bízott bennem, na meg persze a gólomnak is. Az első három-négy meccs rendben volt, de

– értékelt a meccs után a fiatal játékos.

A ZTE bennmaradt az NB II-ben Forrás: © Katona Tibor/© Katona Tibor

A ZTE edzője, Artner Tamás elmondta, hogy ügyesen játszó csapattal játszottak, akik a meccs végére elfáradtak. A tréner büszke arra, hogy náluk is több fiatal tehetséges játékos lépett pályára, akik l

ökést adhatnak a zalaegerszegi focinak.

A Szeged 2011 hosszú ideig emberhátrányban játszva kapott ki egygólos előnyről a Csákvár ellen, míg a Szolnok a 91. percben szerzett Csirmaz találattal legyőzte a Nyíregyházát, ez sem volt elég a bennmaradáshoz.

A Sopron mellett tehát a Szeged és a Szolnok búcsúzott az NB II-től. Az már korábban eldőlt, hogy az MTK és a Kisvárda jutott fel az élvonalba.

NB II, 38. forduló
Budafoki MTE–Budaörs 2–4 (Pölöskei 55., 64. , ill. Czvitkovics 13. –11-esből, Pethő 33., Csobánki 47., Sajbán Miklós 84.)
ZTE–Mosonmagyaróvár 4–0 (Polényi 3., Vernes 69., Szökrönyös 78., Babati 80., – 11-esből)
Kisvárda–Sopron 5–0 (Ilic 40., Heffler. N. 43., Lukács 59., Kovácsréti 75.)
Siófok–MTK 1–0 (Vólent 23.)
Csákvár–Szeged 2011 3–1 (Bobál G. 51., 60., 78., ill. Szabó P. 34.)
Cegléd–Kazincbarcika 2–1 (Farkas 51., Virág 66., ill. Kovács O. 57.)
Vác–Dorog 1–0 (Balajti 13. – 11-esből)
Szolnok–Nyíregyháza Spartacus 1–0 (Csirmaz 91.)
ETO FC Győr–Gyirmót FC Győr 1–3 (Magasföldi 44., ill. Sandal 58., Nagy P. 75., Présinger 79.)
Békéscsaba–Soroksár 0–3 (Pál A. 27., Csernik 50., Derekas 80.)

A végeredmény:
1. MTK Budapest 38 88-44 82 pont - bajnok - feljutott az NB I-be
2. Kisvárda 38 70-40 75 - feljutott az NB I-be
3. Békéscsaba 1912 Előre 38 64-43 65
4. Budaörs 38 70-52 63
5. Nyíregyháza Spartacus 38 54-40 60
6. Gyirmót 38 58-46 59
7. ETO FC Győr 38 55-53 58
8. Soroksár 38 48-41 56
9. Cegléd 38 42-49 52
10. Vác FC 38 42-38 51
11. Csákvár 38 50-66 47
12. Dorog 38 45-47 46
13. BFC Siófok 38 40-45 45
14. Budafoki MTE 38 42-56 45
15. Mosonmagyaróvári TE 38 38-45 45
16. ZTE FC 38 45-58 44
17. Kazincbarcika 38 39-56 44
18. Szolnoki MÁV FC 38 38-58 42 - kiesett
19. Szeged 38 31-40 41 - kiesett
20. Soproni VSE 38 31-73 20 - kiesett