Vágólapra másolva!
Rasszizmussal vádolja volt edzőjét, Pep Guardiolát Yaya Touré, az angol bajnok Manchester City labdarúgócsapatától távozó játékos.

A France Football magazinnak adott interjújában a 35 éves elefántcsontparti futballista elárulta: a szezon során úgy érezte, a tréner rossz szemmel néz rá, és látszólag minden ok nélkül mellőzi őt a csapatösszeállításnál.

Pep Guardiola és Yaya Touré a csapat utolsó bajnokiján Forrás: AFP/Paul Ellis

"Egy idő után azt kérdeztem magamtól, hogy nem a bőrszínem-e az oka mindennek" - fogalmazott a 97-szeres válogatott középpályás, aki az előző idényben mindössze tízszer kapott lehetőséget a Premier League-ben.

"Amikor rájöttem, hogy a mutatóim ugyanolyan jók vagy jobbak, mint a többieké, akkor megértettem, hogy nem a fizikai állapotomon múlnak a dolgok" - tette hozzá.

Touré szerint az edző ellenfelet látott benne.

"Szeretném lerombolni Guardiola mítoszát" - jelentette ki a játékos.

Szerinte nem ő az első, aki a szakember igazságtalan bánásmódjának áldozata. "A Barcelonánál is felmerült ez a kérdés. Talán mi afrikaiak más bánásmódban részesülünk, mint mások" - mondta Yaya Touré.

Guardiola 2012-ig volt a katalán csapat vezetőedzője, majd három évet a Bayern Münchennél töltött, a Cityt 2016 óta irányítja.