Vágólapra másolva!
A luxemburgi Dudelange csapatával játszik a magyar bajnok Videoton a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

Az első mérkőzést idegenben vívja a magyar bajnokcsapat.

A luxemburgi együttes 2012-ben óriási bravúrt hajtott végre azzal, hogy a Bajnokok Ligájából kiverte az osztrák Red Bull Salzburg együttesét. Magyar csapattal eddig egyszer játszottak, 1994-ben a Ferencváros összesítésben 12-2-vel búcsúztatta őket.

Kedden délután lezajlott a második sorsolás is Nyonban: eldőlt, hogy továbbjutása esetén a Videoton a bolgár Ludogorec és az északír Crusaders párharcának győztesével mérkőzik meg a selejtező második fordulójában.