Társoldalunk:

Tinédzser kapust vett a Real Madrid

2018.06.22. 20:52

A Real Madrid szerződtette az ukrán Zorja Luhanszk 19 éves kapusát, Andrij Lunint.

A klub honlapján olvasható közlemény nem említi a szerződés részleteit, méltatja viszont Lunin eddigi eredményeit. 

Eszerint a 19 éves, 191 centis kapus a 2016-17-es szezonban mutatkozott be a felnőttek között a Dnyipro csapatában, ahonnan 2017 nyarán került a Zorja Luhanszk együttesébe, ahol első számú kapusként számítottak rá. 

Fiatal kora ellenére már negyven élvonalbeli mérkőzés van a háta mögött, védett az Európa-ligában is, az Athletic Bilbao elleni idegenbeli mérkőzés után bekerült az UEFA álomcsapatába is. A Szaúd-Arábia elleni felkészülési mérkőzésen a felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott.