Vágólapra másolva!
A visszavonulását csütörtökön bejelentő Gera Zoltán is ott volt az épülő Puskás Ferenc Stadion új látogatóközpontjának megnyitóján, ahol nem kevés érzelemmel a hangjában beszélt a régi stadionról, és persze abbéli reményét is kifejezte, hogy az újat is sikerül majd megtöltenie a válogatottnak.

A Ferencváros történetének egyik legkiválóbb középpályása, a 97-szeres magyar válogatott (ebben a mutatóban csak a 105-szörös válogatott Király Gábor, valamint a 101-szeres válogatott Bozsik József előzi meg) Gera Zoltán a klubcsapatával és a nemzeti együttessel is számos emlékezetes mérkőzést vívott az előbb Népstadionnak hívott, majd Puskás Ferenc Stadion névre keresztelt létesítményben. Miután kiderült, hogy legyen szó bármilyen fociról - gombfoci, csocsó - ő mindegyikben elég jó, kifulladásig válaszolt az újságírók kérdéseire.

Gera Zoltán (balra) a stadion építését irányító kormánybiztossal, Fürjes Balázzsal csocsózik Fotó: Polyák Attila - Origo

"Az első emlékem a stadionról egy látogatás, amit még az utánpótlás-válogatott tagjaként tettem itt. Szétnéztünk a Népstadionban, akkor még így hívták, és bemehettünk az öltözőbe is, ahol leültettek bennünket, és azt mondták, hogy becsüljük meg, hogy itt vagyunk. Hiszen itt öltöztek Puskás Öcsi bácsiék, innen mentek ki a pályára, és legyen nekünk is az a célunk, hogy minél többször öltözhessünk itt át. Ez egy meghatározó élmény volt a számomra" – mondta az immár korábbi játékos az Origónak nyilatkozva.

A gyerkkori látogatás után jöttek a mérkőzések, számtalan nagy meccs akár a zöld-fehérekkel, akár a válogatottal, amelyek közül nem könnyű kiemelni egyet, de nem is lehetetlen.

"Mind közül a legemlékezetesebb, azt hiszem az olaszok elleni 2007-es mérkőzés.

Kár, hogy csak egy barátságos találkozó volt, és nem tétmérkőzése, de ettől függetlenül is óriási élmény volt számomra. A meccs után mentünk haza, és láttuk, hogy szinte eksztázisban vannak a szurkolók. Remélem, hogy az új stadionban is sok ilyen meccsben lesz részük."

Gerával ellentétben mi ne hallgassuk el, hogy egy gólt (büntetőből) és egy nagyszerű gólpasszt jegyzett a 3-1-re megnyert mérkőzésen.

Az új stadionban őt már hivatalos mérkőzésen nem láthatjuk, és ezt bizony őszintén sajnálja ő maga is.

"Nagyon szép, gyönyörű lesz, tényleg sajnálom, hogy nem játszhatok már ott. Viszont komoly feladat lesz megtölteni egy hatvanezres stadiont, de legyen ez egy plusz kihívás a játékosok számára, érjék el, hogy telt ház előtt játszhassanak" – mondta a klasszis, a leghatározottabb nemmel felelve arra a kérdésre, hogy felmerült-e benne, hogy megpróbálja kitolni a pályafutását az új stadion átadásáig.

Fürjes Balázs azt mondta, hogy ő egy magyar-angol meccset nézne meg legszívesebben nyitó mérkőzésként, úgyhogy kíváncsiak voltunk arra, Gera Zoltán kit választana, ha rajta múlna.

"Hogy ki lenne az álomellenfél a nyitómeccsre? Nyilván az a csapat, amelyik megnyeri a világbajnokságot.

Gera Zoltán azt kérte, hogy a visszavonulásáról ne tegyünk fel kérdéseket, arról nem akar részletesen nyilatkozni.