Vágólapra másolva!
A korábbi 22-szeres olasz válogatott futballista, Fabrizio Ravanelli remek szakembernek tartja Marco Rossit, szerinte honfitársával újra sikeres lehet a magyar labdarúgó-válogatott.

– fogalmazott Fabrizio Ravanelli az "I/I Azurák Csabával" című műsor felvételén. Komoly szenvedéllyel dicsérte a nemrég magyar szövetségi kapitánynak megválasztott honfitársát. Úgy fogalmazott: „Rossi komoly szakember, a támadó labdarúgás híve és egész biztosan számos olasz focihagyományt ültet majd a magyar labdarúgásba.

Vele Magyarország ismét sikeres lesz a futballpályán".

Fabrizio Ravanelli Fotó: Szabó Gábor - Origo

A Juventusszal 1996-ban Bajnokok Ligája döntőt nyert, és csapata gólját szerző Ravanelli beszélt arról is, hogy miképpen élte meg Olaszország a vb-selejtezők kudarcát. Azt mondta, hogy ő ugyan nézi a meccseket, de az olaszok egy része valóban inkább a strandra megy, vagy a hegyekbe kirándulni.

Szerinte az olasz labdarúgás most válságban van,

de a politikai élet változásai a fociban is új szemléletet hozhatnak majd. Azt reméli, hogy több figyelmet fordítanak ezentúl a fiatalokra, az akadémiákra. A korábban rögzített interjúból az is kiderült, hogy nagy hagyománnyal rendelkező válogatottat vár a világbajnoki döntőbe, amelyet Franciaország nyerhet meg.

Végül szó esett a fiatal magyar labdarúgókról is, hiszen Ravanelli egy budapesti focitáborban vendégeskedett. Úgy látja, hogy

– mondta végül Fabrizio Ravanelli a TV2-n.