Vágólapra másolva!
A Barcelona labdarúgócsapata 31 millió euróért (10 milliárd forint) szerződtette a Gremióból a brazil Arthur Melót.

A katalán klub tájékoztatása szerint a 21 éves középpályás hat évre kötelezte el magát a bajnoki aranyérmes és spanyol Király Kupa-címvédő együtteshez, a kivásárlási ára pedig 400 millió euró lesz.
Arthur Melo 2010-től játszott a Gremióban, 2015-től az első csapat keretéhez tartozott, tavaly tagja volt a Libertadores Kupában aranyérmes gárdának.

Arthur Melo 31 millió euróért érkezik a Barcához Forrás: AFP/Nelson Almeida

A korosztályos brazil válogatott játékost már meghívták a felnőtt nemzeti együttesbe is, és a bő világbajnoki keretben is számítottak rá, de az oroszországi tornán nem vett részt.