Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga első fordulójának záró mérkőzésén az Újpest FC 2-0-ra kikapott az újonc MTK Budapesttől a Szusza Ferenc Stadionban.

Az élvonalba egy szezon után visszatérő MTK Budapest a Sevilla elleni Európa Liga-mérkőzésre készülő Újpesthez látogatott. A kék-fehéreknél Feczkó Tamás vezetőedző élete első élvonalbeli mérkőzése készült, csapata nagy részének azonban már volt NB I-es tapasztalata. Elég, ha csak Kanta József, Kulcsár Tamás vagy a nyáron szerződtetett Bognár István és Pintér Ádám nevét említjük.

Feczkó Tamás, az MTK Budapest vezetőedzője Forrás: mtkbudapest.hu

A két csapat az előző idényben a Magyar Kupában találkozott egymással, a lilák idegenben szerzett több góllal jutottak tovább a párharcból. A 2016–2017-es szezonban az Újpest nem tudott nyerni bajnokin a kék-fehérek ellen, sőt, bajnoki meccsen 2015. május 16. óta nyeretlen az MTK ellen.

A kék-fehérek nagy elánnal vetették bele magukat a küzdelembe, Kulcsár Tamás már az első percben sárga lapot kapott, miután rácsúszott Obinna Nwobodóra.

A 11. percben Novothy Soma tört be a tizenhatoson belülre, Deutsch Bence mellett megcsinált egy cselt, azonban a lövés pillanatában a hátra érkező Vass Ádám szerelni tudta. A 14. percben a Neftcit elleni Európa-liga-selejtezőn parádésan futballozó Zsótér Donát hozta helyzetbe a védelemből előretörő Pávkovics Bencét, akinek a 13 méteres lövése centikkel suhant el a jobb kapufa mellett.

Vass Patrik állandó veszélyt jelentett a jobb oldalon Forrás: mtkbudapest.hu

A 19. percben az MTK előtt adódott az első ziccer. Egy labdaszerzés után Lencse László tálalt a középen érkező Kulcsár Tamáshoz, aki estében 10 méterről kapura lőtt, de Filip Pajovic bravúrral szögletre ütötte a labdát. A sarokrúgás után a kék-fehérek talán még nagyobb helyzetet hagytak ki. Kanta József beívelt labdája elszállt az újpesti védők feje felett, a hosszú oldalon érkező Deutsch pedig teljesen szabadon lőhetett, de három méterről az oldalhálóba belsőzött.

A 25. percben ismét az MTK veszélyeztetett. Bognár István külsővel indította a jobbnoldalon kiugró Vass Patrikot, aki 14 méterről a jobb alsó sarkot vette célba, de Pajovic leért a lövésre.

Egy perccel később a sokadik MTK-ziccer már gólt eredményezett.

Kanta ugratta ki a jobb oldalon Vasst, aki ezúttal középre tekert, az újpesti Litauszki Róbert luftot rúgott az ötösön, míg a hosszú oldalon érkező Lencse a kapu jobb oldalába pöckölte a labdát.

A 30 éves támadó legutóbb 2016. április 23-án, az Újpest játékosaként szerzett gólt az élvonalban. A Groupama Arénában volt eredményes a Ferencváros ellen.

A 35. percben tizenegyest reklamáltak az újpestiek. Dzenan Burekovic bal oldali beadását az ukrán Jevhen Szelin a saját kezére fejelte, azonban Kassai Viktor játékvezető határozottan továbbot intett. A 42. percben egyenlíthettek volna a lila-fehérek. Obinna 16 méteres lövése a bal kapufán csattant.

Lencse László beköszönt korábbi csapata ellen Forrás: mtkbudapest.hu

A második félidőt az Újpest kezdte mezőnyfölényben, az MTK tudatosan átengedte a területet, és kontrajátékra rendezkedett be. Az 58. percben Artem Kicsak védte Obinna éles szögből leadott lövését.

Egy perccel később duplán bosszankodhattak az újpestiek.

Novothny Soma tűnt el a tizenhatoson belül két MTK-védő szorításában, de Kassai Viktor ezúttal sem ítélt tizenegyest. Pár másodperccel később viszont azonnal kiállította Branko Pauljevicet, aki kőkeményen megtaposta Kanta Józsefet.

Kassainak ez volt NB I-es pályafutása 74. kiosztott piros lapja.

A 66. percben kis híján egyenlített az Újpest. A Neftcit elleni Európa-liga-selejtezőn bombagólt szerző Bojan Sankovic gondolt egyet, és 18 méterről megkínálta Kicsakot, de a lövése pár centivel elkerülte a bal alsó sarkot. Egy perccel később a mezőny egyik legjobbja, a nyáron igazolt Bognár István került ziccerbe, pimaszul kötényt próbált adni Pajovicnak – ami ugyan sikerült –, de a labda végül az oldalhálóban kötött ki az újpesti kapu helyett.

Kassai Viktor ezúttal sem volt szívbajos, felvállalta a rizikós döntéseket Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A 78. percben egy MTK-kontra végén Lencse tört be a tizenhatoson belülre, majd egy befele cselt követően a bal felső sarkot célozta meg, de a lövése elkerülte a kaput. A mérkőzés hajrájára az Újpest vezetőedzője pályára küldött két támadót, Tischler Patrikot és a macedón Viktor Angelovot, és úgy tűnt, ez meghozza az eredményt. A 84. percben egy szabadrúgás után Tischler csúsztatott korábbi klubja kapujába, de Kassai les miatt érvénytelenítette a találatot.

Feczkó Tamás, az MTK vezetőedzője ünnepel játékosaival az újpesti győzelmet követően Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A 92. percben eldőlt a mérkőzés.

Takács Roland hozta százszázalékos ziccerbe Lencse Lászlót, az MTK támadója azonban annyit várt a lövéssel, amíg a hátra érkező Balázs Benjámin fel nem borította. Kassai büntetőt ítélt, az újpesti játékost pedig kiállította. A tizenegyest a csapatkapitány Kanta József higgadtan a kapu közepébe lőtte a balra vetődő Pajovic mellett.

Az MTK Budapest egy év szünetet követően győzelemmel tért vissza az élvonalba, míg az Újpest vereséggel hangolt a csütörtöki Sevilla elleni Európa-liga-mérkőzésre.

1. félidő
26László Lencse
2Tamas Kulcsar
2. félidő
90Jozsef Kanta
90Benjamin Balazs
78István Bognár
78Daniel Nagy
76Bence Pavkovics
73Tamas Kulcsar
59Branko Pauljevic
55Donát Zsótér
46Ádám Pintér
Összeállítások
Újpest FC4-2-3-1
MTK Budapest4-1-4-1
Football Pálya
1
Filip
Pajovic
49
Branko
Pauljevic
5
Róbert
Litauszki
27
Bence
Pavkovics
68
Dzenan
Burekovic
18
Bojan
Sankovic
14
Alassane
Diallo
6
Obinna
Nwobodo
10
Donát
Zsótér
26
Daniel
Nagy
86
Soma
Novothny
1
Artem
Kychak
22
Máté
Katona
3
Bence
Deutsch
16
Ádám
Pintér
33
Yevgen
Selin
38
Adam
Vass
10
Patrik
Vass
9
István
Bognár
19
Jozsef
Kanta
29
László
Lencse
20
Bence
Varga

Újpest FC

Kezdők
1Filip Pajovic
49Branko Pauljevic
59
5Róbert Litauszki
27Bence Pavkovics
76
68Dzenan Burekovic
18Bojan Sankovic
14Alassane Diallo
6Obinna Nwobodo
10Donát Zsótér
55
26Daniel Nagy
78
86Soma Novothny
35Bence Gundel-Takacs
2Kristóf Szűcs
8Benjámin Cseke
9Patrick Tischler
17Razvan Horj
21Benjamin Balazs
90
99Viktor Angelov
Cserék

MTK Budapest

Kezdők
1Artem Kychak
22Máté Katona
3Bence Deutsch
16Ádám Pintér
46
33Yevgen Selin
38Adam Vass
10Patrik Vass
9István Bognár
78
19Jozsef Kanta
90
29László Lencse
26
20Bence Varga
5Bela Balogh
6Balint Vogyicska
7Balazs Farkas
14Sandor Torghelle
62Ronalds Takacs
99Myke Ramos
77Tamas Kulcsar
73
2
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista