Vágólapra másolva!
De lényegében csak tudta azt, amit mindenki más is.

A Barcelona magyar idő szerint szerda hajnalban játszott felkészülési mérkőzést az AS Roma ellen, és kapott ki 4-2-re. A hivatalos meccslapon még ott volt Lucas Digne neve (fura, mert a korábban igazolt Malcomé például nem), de a jól értesült újságíró azonnal kihúzta a francia nevét, és helyette odaírta, hogy "Everton".

Digne klubváltása napok óta biztosnak tekinthető, hivatalossá azonban csak szerda kora délután vált.

Digne 2016 nyarán érkezett Barcelonába, de Jordi Alba mellett nem tudta kiharcolni a helyét a kezdőben. Két szezon alatt összesen 46 mérkőzést játszott, és két gólt szerzett.

Az Everton 18 millió fontot fizetett a játékosért, aki öt évre írt alá.