Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, a Manchester United kapusa, David De Gea új becenevet kapott a spanyol válogatottban. 

A Real Madrid játékosai, Marco Asensio és Lucas Vázquez köszöntötte Karius kiáltással De Geát a két csapat egymás elleni meccsén Miamiban.

A játékosok éppen a kijáróban voltak, amikor a spanyol tévések felvették, ahogy a két spanyol kiabál De Gea után.

De Gea világbajnoksága nem úgy sikerült, ahogy eltervezte, négy meccsen mindössze egy védést tudott bemutatni, a nyolcaddöntőben az oroszok búcsúztatták a spanyolokat.

Karius, a Liverpool kapusa igazi bakiparádét mutatott be a Bajnokok Ligája döntőjében és azóta is párszor, és volt, hogy De Gea is labda mellé nyúlt a vb-n.