Vágólapra másolva!
Az UEFA székházában, Nyonban hétfőn elkészítették a Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörének sorsolását. A Malmö ellen siker után a skót bajnok Celtic vagy a görög AEK Athén lehetne a Vidi utolsó ellenfele a BL cspoortköréért. Kiesés esetén az Európa Ligában akár újra jöhetne a Ludogorec is.

A Mol Vidi FC kedden a Malmö otthonában lép pályára a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének első meccsén. Most azt sorsolták ki, hogy továbbjutás esetén a Malmö vagy a Videoton melyik csapattal találkozik az utolsó, negyedik, azaz a playoff-körben, ahol a tét már a BL csoportköre.

A Vidi-Malmö páros a bajnoki ágon, nem kiemeltként várta a sorsolást, a lehetséges ellenfelek között volt a holland PSV, a Celtic (skót)–AEK Athén (görög), a Salzburg (osztrák)–Shkëndija (macedón) és az Asztana (kazah)–Dinamo Zagreb (horvát) párharcok továbbjutói.

A sorsolás szerint a Vidi továbbjutás esetén a skót Celtic vagy a görök AEK Athén ellen játszhat a BL-csoportköréért. A fehérváriak hazai pályán kezdhetnék a párharcot.

Így ért véget a sorsolás (felül a bajnoki, alul a nem bajnoki ág, új csapatként a holland PSV és a svájci Young Boys csapata kapcsolódik be):

Az első mérkőzéseket augusztus 21–22-én, a visszavágókat egy héttel később, augusztus 28–29-én rendezik meg.

A skót Celtic korábban már megnyerte a Bajnokok Ligája jogelődjét, amit akkor még BEK-nek hívtak, még 1967-ben. A Celtic összesen 49-szeres skót bajnok, a legutóbbi hét alkalommal mindig a zöld-fehérek nyerték a skót Premier League-et. Skót kupát 38, Ligakupát 17 alkalommal nyert a patinás csapat.

A skótok legnagyobb értéke a francia Moussa Dembélé, aki az U21-es válogatottban 14 meccsen 9 gólt szerzett. A Celtic hétvégén a Livingston ellen győzelemmel nyitott a skót bajnokságban.

AZ AEK Athén 1994 után tudta újra megnyerni a görög bajnokságot, összesen 12. alkalommal, az új idény még nem kezdődött el.

Korábban szerepeltek magyar játékosok is az AEK csapatában, Esterházy Márton 1984 és 1987 között, Tőzsér Dániel 2006 és 2008, Németh Krisztián a 2009-2010-es idényben volt a görög klub játékosa.

Ha a Vidi kiejti a Malmőt, de a következő körben kiesik, akkor az Európa Liga főtáblájára kerül.

FRISSÍTÉS

Amennyiben a Vidi kiesik a Malmö ellenében, akkor az Európa Ligában folytathatja, ott pedig a playoff-körben, itt is ksiorsolták az ellenfeleket.

A Vidi a BL-kiesés után a The New Saints (walesi) - Midtjylland (dán) párharc továbbjutójával találkozhatna, a győztes már a főtáblára jut az Európa Ligában..