Társoldalunk:

Verekedés a Hertha edzésén, Dárdai játékosai ölre mennek a csapatba kerülésért

2018.08.07. 16:02

A BZ-Berlin értesülése szerint kisebb balhé volt Dárdai Pál csapatának, a Hertha BSC-nek az edzésén.

A berlini csapat jelenleg Ausztriában edzőtáborozik, a játékosok nagy küzdelmet vívnak azért, hogy bekerüljenek a csapatba az augusztus 25-én esedékes Nürnberg elleni szezonnyitó mérkőzésen.

Erre ékes bizonyíték, hogy Dárdai Pál két focistája is elvesztette a fejét. A szlovák Ondrej Duda és a német Alexander Esswein egy kemény párharcot követően összeszólalkoztak, majd lökdösődni és dulakodni kezdtek.

Dárdai Pál szerint ez is mutatja, hogy játékosai mennyire éhesek a sikerreForrás: bz-berlin.de

A két magáról megfeledkezett játékost a holland Karim Rekik választotta szét, majd Rainer Widmayer, Dárdai Pál segédje rögtön az incidens után elbeszélgetett Dudával és Essweinnel, a felek pedig hamar lehiggadtak, lepacsiztak, majd mosolyogva összeölelkeztek.

A srácok elég feszültek, nem könnyű a felkészülés. Mindenki játszani szeretne és meg akarja mutatni, hogy a kezdőcsapatban a helye. Úgy vélem, a szezon akár már most rögtön elkezdődhetne"– mondta bizakodva Dárdai Pál a Hertha BSC edzése után.

A Bundesliga nyitófordulójában a Hertha BSC a Nürnberget fogadja a berlini Olimpiai Stadionban augusztus 25-én, szombaton.