A meleg miatt kezdődik később a Mezőkövesd-Honvéd

Baráth Botond, Honvéd
A kispesti góllövő Baráth Botond szerezte a győztes gólt a Progrés Niedercorn elleni összecsapáson
Vágólapra másolva!
Vasárnap a tervezett 17 helyett 19 órakor kezdődik a Mezőkövesd Zsóry FC-Budapest Honvéd mérkőzés a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójában.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának pénteki beszámolója szerint a két klub közösen kérte a kétórás halasztást a várható nagy hőségre hivatkozva, a versenybizottság pedig jóváhagyta a változtatást.

A Honvéd még nem hibázott az NB I-ben Forrás: Viktor Babar/honvedfc.hu

A kispestiek százszázalékos teljesítménnyel csak rosszabb gólkülönbségük miatt szorulnak az éllovas Ferencváros mögé a második helyre, míg a mezőkövesdiek szintén veretlenek, de csak két találkozót játszottak, mert múlt héten a címvédő MOL Vidi FC elleni összecsapásukat elhalasztották a rivális Bajnokok Ligája-szereplése miatt.