Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga utolsó előtti helyén álló Diósgyőri VTK a hivatalos honlapján tudatta, hogy leigazolta a 27 éves szerb középcsatárt, Branko Mihajlovicsot, aki korábban szerepelt hazája U19-es válogatottjában, az utóbbi négy évben pedig Izraelben légióskodott.

Mihajlovics Belgrádban született, és a Partizan Beograd utánpótlásában nevelkedett, a fekete-fehér klubban mutatkozott be az élvonalban. Ezt követően többnyire belgrádi és környékbeli klubokban szerepelt, mígnem a Sindelic színeiben szerzett 14 találattal a góllövő lista második helyén végzett.

2014-ben Izraelbe igazolt, ahol négy éven keresztül lőtte a gólokat. A Hapoel Kfar Saba és a Hapoel Acre csapatát az élvonalba segítette, legutóbb a Hapoel Petah Tikva színeiben szerepelt. Hétfőn érkezett Diósgyőrbe, ahol átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, kedden pedig aláírta szerződését, és Dobos Attilval külön mozgott.

Branko Mihajlovics, a DVTK új igazolása Forrás: dvtk.eu

„Örülök, hogy a DVTK játékosa lehetek. Tajti József sportigazgató vonzó jövőképet vázolt fel, úgy gondolom, a jövőm szempontjából is előnyös, ha az OTP Bank Ligában olyan teljesítményt nyújtok, amire felfigyelnek.

A magyar labdarúgást közelről nem ismerem, de játszottam már az FTC ellen felkészülési meccsen, illetve a Partizan Beograd utánpótlásában együtt nevelkedtem a Scepovics testvérekkel. A feleségem és két fiam hamarosan követ Miskolcra, ha találtam albérletet, igaz, most nem ez a legfontosabb feladatom, hanem szeretnék minél gyorsabban beilleszkedni a csapatba, és megmutatni a szurkolóknak, mire vagyok képes" – nyilatkozta Branko Mihajlovics, aki kedden Dobos Attilával külön mozgott. Első alkalommal szerdán edz együtt a csapattal.