El-selejtező: közel ezer osztrák rendőr fogadja a Slovan szurkolóit

Dunaszerdahely, 2017. április 8. A Slovan szurkolói a szlovák labdarúgó-bajnokságban játszott DAC - Slovan mérkőzés alatt a dunaszerdahelyi DAC Arénában 2017. április 8-án. MTI Fotó: Krizsán Csaba
Vágólapra másolva!
Mintegy ezer osztrák rendőr fogadja a Slovan Bratislava szurkolóit, akik csapatukat kísérik el a labdarúgó Európa-liga-selejtező harmadik fordulójának csütörtöki, bécsi visszavágójára.

A szlovák együttes csütörtökön, a párharc első felvonásán 2-1-re legyőzte a vendég Rapid Wient, akkor nem történt szurkolói rendbontás. Az osztrákok biztonsági szempontból mégis kiemelt kockázatúnak ítélték a bécsi visszavágót, és ennek megfelelően mintegy ezer rendőr teljesít majd szolgálatot, több tartományból is a fővárosi kollégák segítségére érkeznek.

A Slovan szurkolóitól tartanak az osztrák rendőrök Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Patrick Maierhofer rendőrségi szóvivő elmondta: a stadionban és annak környékén 300-an teljesítenek majd szolgálatot, míg társaik a határnál és Bécsben vigyáznak a rendre. A Slovan-drukkerek nem hivatalosan szervezett keretek között, hanem egyénileg érkeznek majd a találkozóra.

Az osztrákok 1000-1200 szlovák drukkert várnak a mérkőzésre, akik közül számításaik szerint mintegy 400-600 szurkoló biztonsági szempontból kockázatosnak tekinthető.