Társoldalunk:

Ennyi pénzt kap a MOL Vidi a Bajnokok Ligája-menetelésért

2018.08.15. 17:22

Kedd este a MOL Vidi FC hazai pályán 0-0-s döntetlent játszott a svéd FF Malmö csapatával, így az idegenben elért 1-1-nek köszönhetően bejutott a Bajnokok Ligája play-off körébe. Most az is kiderült, hogy mennyi pénzt kaszál a magyar bajnok az európai kupameneteléssel.

A Bajnokok Ligája a klubfutball csúcsa, a világ legerősebb kupasorozata, ahol a legjobb csapatok szerepelnek. Nem csoda tehát, hogy az UEFA rendesen megfizeti a résztvevőket, akik között idén ott lehet az első selejtezőkörből induló MOL Vidi is. Bármi is lesz azonban az AEK Athén elleni párharc végkimenetele, az Európa-liga-főtábla már biztos. Vereség esetén ötmillió euró (kb. 1,6 milliárd forint) kerül átutalásra a székesfehérváriak számlájára, ami további 2,92 millió euróval (950 millió forint) gyarapszik az El-csoportkör miatt. Ha pedig a Vidi legyőzi a görög bajnokot, és bejut a Bajnokok Ligája csoportkörébe, 15 millió eurót (4,8 milliárd forint) kap.

A Vidi a Malmőt ejtette ki a harmadik selejtezőkörbenFotó: Polyák Attila - Origo

Ilyen magasságokban magyar csapat legutóbb 2009-ben járt, akkor a Debrecen főtáblás volt, és a Liverpool, Lyon, Fiorentina hármas mellé kapott besorolást.

A MOL Vidi-AEK Athén párharc első felvonását augusztus 22-én, szerdán játsszák a Groupama Arénában.