Kevésen múlt a fojtogatott focista élete

tarnaméra se
Vágólapra másolva!
Brutális jelenetek zajlottak le hétvégén a Heves megyei II. osztályú Tarnaméra focipályáján. A Vámosgyörk elleni bajnoki 78. percében a hazaiak védője, Bóta Balázs becsúszva próbálta szerelni a vendégek játékosát, Erdős Mihályt, sikertelenül. A szabálytalanságot elszenvedő focista hirtelen felpattant, hátulról elkapta Bóta nyakát és fojtogatni kezdte. A Bors azt írja, könnyen tragédia is lehetett volna az eset vége.

"Vért köptem és elfehéredett körülöttem minden, már majdnem elájultam. De szerencsére valakinek sikerült kiszabadítania a kezéből" – emlékezett vissza a történtekre a Borsnak a tarnamérai játékos, aki nem érti, miért rágott be rá ellenfele. Állítja, ő nem bántotta.

A tarnamérai focipálya, a brutális meccs helyszíne Forrás: magyarfutball.hu

"Nyaki gerinchúzódásom lett, de az orvos azt mondta, szerencse, hogy nem kezdtem el magam kiszabadítani, mert akkor el is törik. Magyarán mondva ott maradhattam volna" – fogalmazott a védő, akitől még a helyszínen bocsánatot kért támadója. Bóta feljelentést nem tett, nem szeretne a rendőrségre járkálni, de a helyszínre érkező zsaruk kihallgatták Erdőséket, és eljárást indítottak ellenük.

További részletek a Bors cikkében.