Magyarországra hozza a Chelsea-t a MOL Vidi

fbl Horizontal
Former Netherlands midfielder Aron Winter holds the slip of Vidi FC during the draw for UEFA Europa League football tournament at The Grimaldi Forum in Monaco on August 31, 2018. / AFP PHOTO / Valery HACHE
Vágólapra másolva!
Péntek délután Monte-Carlóban kisorsolták az Európa-liga csoportbeosztását a 2018/19-es szezonra. A magyar bajnok MOL Vidi FC az L-csoportba került az angol Chelsea-vel, a görög PAOK-kal és a fehérorosz BATE Boriszovval. 

A magyar bajnok MOL Vidi FC a negyedik kalapból várta az Európa-liga csoportsorsolását.

Szavazzon!

Hányadik helyen végez az Európa-liga csoportjában a MOL Vidi?

A székesfehérvári csapat a BL-selejtezőből kiejtette a luxemburgi Dudelange-t, a bolgár Ludogorecet és a svéd Malmőt is, azonban a sorsolás pikantériája, hogy az utóbbi két együttessel akár egy csoportba is kerülhetett volna az El-főtáblán.

Komoly sztárcsapatok vártak a magyar bajnok MOL Vidi FC-re Forrás: uefa.com

A Kádár Tamást foglalkoztató Dinamo Kijev és a Szoboszlai Dominiket a soraiban tudó Salzburg az első, Kleinheisler László csapata, az Asztana és - a sérüléssel bajlódó - Szántó Tamás együttese, a Rapid Wien a második, míg Gulácsi Péter klubja, a Leipzig a harmadik kalapba kapott besorolást.

A ceremónia előtt kihirdették az Európa-liga 2017/18-as szezonjának legjobb játékosát, aki a végső győztes Atlético Madrid világbajnok támadója, Antoine Griezmann lett.

Antoine Griezmann 8 mérkőzésen 6 gólt szerzett, és 4 gólpasszt adott az előző szezonban Forrás: uefa.com

Elsőként az Ajax és az Internazionale kétszeres UEFA-kupa győztes játékosa, a holland Aron Winter érkezett a színpadra. Őt a Parmával 1999-ben UEFA-kupát nyerő argentin gólzsák, Hernán Crespo követte, hogy segédkezzen a sorsolásban.

A bolgár bajnok, a MOL Vidi által a BL-selejtezőből kiejtett Ludogorec az A-csoportba került a német Bayer Leverkusennel. A magyar válogatott elsőszámú kapusa, Gulácsi Péter akár Szoboszlai Dominikkel is szembetalálhatja magát, hiszen a két Red Bull által szponzorált csapat, a Lipcse és a Salzburg is egy négyesbe került.

A végső győzelemre is esélyes Arsenal az E-csoportba került a Sporting Lisszabonnal, míg a tavalyi döntős Olympique Marseille a Lazióval, a Német Kupa-győztes Frankfurttal és a ciprusi Apollon Limaszollal került egy négyesbe. Míg a K-csoportban összejött a magyaros párosítás, ugyanis a francia Rennes és a cseh FK Jablonec mellé bekerült Kádár Tamás csapata, az ukrán Dinamo Kijev és a Kleinheisler Lászlót foglalkoztató kazah Asztana.

Hernán Crespo összehozott pár igen kemény csoportot Forrás: uefa.com

A negyedik kalapban volt a MOL Vidi FC, amelynek a cetlijét Aron Winter varázsolta elő a golyóból. A korábbi kiváló holland középpályásnak az L-csoportba sikerült kihúznia magyar bajnokcsapatot, ami azt jelenti, hogy Marko Nikolics tanítványai az FA Kupa-győztes Chelsea-vel, a görög PAOK-kal és a fehérorosz BATE Boriszovval meccselhetnek.

A Chelsea a Premier League ötödik helyezettjeként automatikusan jutott az El-főtáblára, míg a PAOK a Benficával, a BATE Boriszov pedig a PSV Eindhovennel szemben búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjének utolsó fordulójában.

Az Európa-liga 2018/19-es szezonjának csoportbeosztása Forrás: uefa.com

A MOL Vidi FC a Groupama Arénában játssza majd hazai mérkőzéseit.

A csoportkörös meccseket szeptember 20-án, október 4-én és 25-én, november 8-án és 29-én, valamint december 13-án rendezik, az első két helyezett jut az egyenes kieséses szakaszba, a legjobb 32 közé. Ott csatlakoznak a mezőnyhöz a Bajnokok Ligájától csoportharmadikként búcsúzó csapatok.

A sors fintora

A Ferencváros 2014. augusztus 13-án a Chelsea elleni gálameccsel avatta fel a Groupama Arénát. Négy évvel később a MOL Vidi ugyanebbe a stadionba hozza el az angol sztárcsapatot - tétmeccsen.