A hajrában döntött a Chelsea, továbbra is hibátlan a Sarri-csapat

fbl Horizontal
Pedro góljának örülnek a társak
Vágólapra másolva!
A Premier League negyedik fordulója után is százszázalékos a Chelsea csapata. A Vidi Európa-liga ellenfele egygólos sikert aratott hazai pályán a Bournemouth csapata ellen.

Az első félidőben sokkal aktívabb volt a Chelsea, de a vendégcsapat jól, szervezetten védekezett, Maurizio Sarri csapata mindössze kétszer találta el az ellenfél kapuját. A játékrész legnagyobb helyzetét Marcos Alonso hagyta ki, ő a hosszabbítás perceiben találta el a kapufát egy visszagurítás után.

A második félidőben Eden Hazard nagy helyezténél védett a korábbi Chelsea-kapus, Asmir Begovic, majd a túloldalon szintén a klub korábbi játékosa, Nathan Aké hagyott ki egy nagy helyzetet Kepa kapuja előtt.

A gólra a 72. percig kellett várni, amikor a két csere, Giroud és Pedro összjátéka után a spanyol szerzett gólt.

Pedrónak ez már a harmadik gólja volt a bajnokságban.

Pedro góljának örülnek a társak Forrás: AFP/Ian Kington

A meccs a 85. percben dőlt el végleg, amikor Marcos Alonso passza után Eden Hazard lőtt újabb gólt.

A Liverpool után a Chelsea is négy győzelemmel kezdte a bajnokságot, hozzájuk csatlakozhat majd Watford vagy a Tottenham. A két csapat vasárnap egymás ellen lép majd pályára.

Eddig hat menedzser kezdte négy sikerrel pályafutását a PL-ben:

A sereghajtó, a húszcsapatos mezőnyben egyedüliként pont nélkül álló West Ham United a 93. percben kapott góllal szenvedett 1-0-s vereséget a vendég Wolverhamptontól.

Eredmények:
Brighton-Fulham 2-2 (0-1)
Chelsea-Bournemouth 2-0 (0-0)
Crystal Palace-Southampton 0-2 (0-0)
Everton-Huddersfield 1-1 (1-1)
West Ham United-Wolverhampton 0-1 (0-0)

1. félidő
33Marcos Alonso
20Dan Gosling
2. félidő
88Jefferson Lerma
85Eden Hazard
85Marcos Alonso
80Adam Smith
80Joshua King
79Mateo Kovacic
72Pedro Rodriguez
72Olivier Giroud
70Jefferson Lerma
65Willian
61Alvaro Morata
55N'Golo Kante
Összeállítások
Chelsea4-3-3
AFC Bournemouth3-4-3
Football Pálya
1
Kepa
Arrizabalaga
28
Cesar
Azpilicueta
2
Antonio
Ruediger
30
David
Luiz
3
Marcos
Alonso
7
N'Golo
Kante
5
17
Mateo
Kovacic
22
29
Alvaro
Morata
10
Eden
Hazard
19
Junior
Stanislas
7
Marc
Pugh
27
Asmir
Begovic
2
Simon
Francis
5
Nathan
Ake
3
Steve
Cook
15
Adam
Smith
4
Dan
Gosling
0
Jefferson
Lerma
21
Diego
Rico
17
Joshua
King

Chelsea

Kezdők
1Kepa Arrizabalaga
28Cesar Azpilicueta
2Antonio Ruediger
30David Luiz
3Marcos Alonso
85
33
7N'Golo Kante
55
5Jorginho
17Mateo Kovacic
79
22Willian
65
29Alvaro Morata
61
10Eden Hazard
85
13Wilfredo Caballero
27Andreas Christensen
21Davide Zappacosta
12Ruben Loftus-Cheek
8Ross Barkley
11Pedro Rodriguez
72
18Olivier Giroud
72
Cserék

AFC Bournemouth

Kezdők
19Junior Stanislas
7Marc Pugh
27Asmir Begovic
2Simon Francis
5Nathan Ake
3Steve Cook
15Adam Smith
80
4Dan Gosling
20
0Jefferson Lerma
88
70
21Diego Rico
17Joshua King
80
13Callum Wilson
24Ryan Fraser
1Artur Boruc
26Tyrone Mings
6Andrew Surman
16Lewis Cook
10Jordon Ibe
20David Brooks
9Lys Mousset
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Liverpool 27 19 2 6 64-25 39 63
V
GY
GY
GY
GY
I
2.
Manchester City 27 19 3 5 62-27 35 62
GY
D
GY
GY
GY
I
3.
Arsenal 28 19 4 5 68-23 45 62
GY
GY
D
GY
GY
I
4.
Aston Villa 27 17 6 4 59-37 22 55
GY
V
GY
GY
GY
I
5.
Tottenham Hotspur 26 15 6 5 55-39 16 50
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Manchester United 27 14 11 2 37-39 -2 44
GY
GY
GY
V
V
I
7.
West Ham United 27 12 9 6 43-47 -4 42
V
V
V
GY
GY
I
8.
Newcastle United 27 12 11 4 57-45 12 40
D
GY
D
V
GY
I
9.
Brighton & Hove Albion 27 10 8 9 49-44 5 39
GY
V
GY
D
V
I
10.
Wolverhampton Wanderers 27 11 11 5 40-43 -3 38
GY
V
GY
GY
V
I
Teljes lista