Vágólapra másolva!
A címvédő MOL Vidi FC a listavezető Ferencváros otthonában lép pályára a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának vasárnapi rangadóján.

A két hazai élcsapatot nyolc pont választja el a tabellán, de a zöld-fehérekhez hasonlóan még veretlen fehérváriak két mérkőzéssel kevesebbet játszottak, mivel a Mezőkövesd és az Újpest elleni, egyaránt hazai összecsapásukat elhalasztották a Bajnokok Ligája-selejtezők miatt.
A rangadó egyik nagy kérdése, hogy a Vidiből mennyit vett ki az AEK Athén elleni Bajnokok Ligája-selejtező keddi visszavágója, amely 1-1-es döntetlennel ért véget, és így a görögök jutottak a sorozat csoportkörébe, míg a magyarok az Európa-liga főtábláján bizonyíthatnak.

A Ferencváros kispadján éppen az első számú hazai rivális ellen mutatkozik be a Groupama Aréna közönségének a múlt szerdán kinevezett Szergej Rebrov:

a Thomas Dollt váltó ukrán szakember a hatodik fordulóban a Mezőkövesd otthonában debütált az NB I-ben, ahol a "megmentő" a csereként pályára lépett Böde Dániel volt, aki a 91. percben szerezte a találkozó egyetlen gólját.

Szergej Rebrovra máris komoly próbatétel vár a címvédő ellen Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A Videoton még az átigazolási időszak utolsó napjaiban is tovább erősítette keretét, és Marko Nikolics a fővárosi mérkőzésen akár már pályára is küldheti a Dinamo Zagrebtől megszerzett ötszörös bosnyák válogatott támadót, Armin Hodzsicsot.

Szombaton az Újpest és a Budapest Honvéd 208. alkalommal találkozik az élvonalban. A mostani idényt a kispestiek kezdték jobban, csak egyetlen ponttal vannak lemaradva a Ferencváros mögött. A lila-fehérek teljesítménye hullámzó, ráadásul eddigi három hazai meccsükből csak egyet nyertek meg egy-egy döntetlen és vereség mellett.
Az OTP Bank Ligában még két csapat nyeretlen: a sereghajtó Kisvárda az élvonalba egy év után visszajutott, jelenleg harmadik MTK otthonában sem esélyes, míg a Puskás Akadémia Mezőkövesden lép pályára.
A vasárnapi Ferencváros-MOL Vidi rangadót az Origo élőben közvetíti.

A 7. forduló programja:
szombat:
Debreceni VSC-Szombathelyi Haladás 17.00, tv: M4 Sport
Mezőkövesd Zsóry FC-Puskás Akadémia FC 19.30
Újpest FC-Budapest Honvéd 19.30, tv: M4 Sport
MTK Budapest-Kisvárda Master Good 19.30
Diósgyőri VTK-Paksi FC 19.30
vasárnap:
Ferencvárosi TC-MOL Vidi FC 18.00, tv: M4 Sport

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista