Vágólapra másolva!
A Ferencvárosi Torna Club és a Magyar Telekom négyéves szponzori szerződést kötött, amely jelentős bővítést jelent a korábbi megállapodáshoz képest.

"Az előző, hároméves szerződést kibővítettük. A Telekom a férfi futball mellett most már a vízilabdát, a jégkorongot, a női labdarúgást és a férfi torna szakosztályt is támogatja" – jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatón Kubatov Gábor, az FTC elnöke, aki hozzátette, hogy a klub rászolgál majd a bizalomra, és meg fog felelni az elvárásoknak. A telekommunikációs cég a toborzóprogramot is támogatja.

Rékasi Tibor és Kubatov Gábor is nagy célokat fogalmazott meg a szerződés aláírása kapcsán Forrás: All rights reserved - info@kaisererika.hu/Kaiser Erika

Az elmúlt időszakot illetően Kubatov Gábor úgy fogalmazott, hogy klubelnökként sose lesz maradéktalanul elégedett, mert mindig többre vágyik. Példaként említette, hogy a férfi vízilabdázók néhány éve még a bennmaradásért küzdöttek, azóta kétszer elhódították az Eurokupát, de most már Bajnokok Ligáját szeretnének nyerni.

– zárta szavait Kubatov, aki megjegyezte, további támogatókkal is tárgyalásokat folytat. Átadott egy 30-as számú mezt Rékasi Tibornak, a Magyar Telekom vezérigazgatójának, utalva a cég 30-as hívószámára és a férfi labdarúgócsapat nagy céljára, hogy idén megszerezze 30. bajnoki címét.

A Groupama Aréna lelátóján is ott van már a Telekom jól ismert emblémája Forrás: All rights reserved - info@kaisererika.hu/Kaiser Erika

"Rengeteg dologban fejlődtünk. Az az emocionális kötődés, amely kialakult, most tovább erősödik" - mondta a cégvezető, aki kiemelte, fontos volt a kapcsolat kiterjesztése, mert szeretnének közösségformáló szerepet betölteni.

A Telekom vízilabdában, jégkorongban és a férfi torna szakosztály esetében névadó szponzorként jelenik meg,

emellett szintén nevét adja az aktív szurkolóprojekthez és a toborzóprogramhoz, továbbá főszponzora lesz a Fradi Családi Programnak is.