Vágólapra másolva!
Joachim Löw, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya és Didier Deschamps, a világbajnok francia nemzeti együttes edzője is elégedett volt saját csapatának teljesítményével a két válogatott 0-0-s döntetlennel zárult csütörtök esti, müncheni Nemzetek Ligája-összecsapását követően.

"Az eredménnyel és a mutatott játékkal is együtt tudok élni" - értékelt röviden Löw, akinek vezetésével a nyári, oroszországi világbajnokságon egy győzelemmel és két vereséggel már a csoportkör után búcsúra kényszerült az akkor címvédő Nationalelf.

"Többször elmondtam már, hogy a fiatalabb játékosok beépítése egy hosszabb folyamat, nem megy egyik napról a másikra – mondta a német kapitány, akit a sikertelen vb-szereplés után és azóta is sok kritika ért. – Most is láthattuk, hogy az olyan védők,

mint Mats Hummels és Jerome Boateng, vagy akár egy rutinos középpályás, mint Toni Kroos mennyire fontos a csapat számára.

Az ilyen játékosoknak ott kell lenniük a pályán, hogy a tapasztalatukkal segítsék a válogatott eredményességét."

Didier Deschamps és Joachim Löw a lefújás után is elégedett lehetett Forrás: AFP/Franck Fife

Thomas Müller, a Bayern München támadója szerint sokan sokféleképpen vélekedtek már arról a vb óta, hogy milyen mértékű változásra van szüksége a német csapatnak, ugyanakkor Löwnek kell vállalni a felelősséget a módosításokért.

"A kapitánynak rendelkezésére állnak azok a játékosok, akik már régóta válogatottak, és a felelősége tudatában kell meghoznia a döntéseket az összeállítással és a keret tagjaival kapcsolatban – fejtette ki álláspontját Müller, akinek a franciák ellen védekezésben is sokat kellett dolgoznia. – Természetesen a kapitány részéről is nagy a motiváció, de

Didier Deschamps a mérkőzés után úgy fogalmazott, hogy egy Németországban elért döntetlen jó eredmény a számukra még akkor is, ha győzelemre készültek.

"Nem szabad mohónak lennünk, hiszen a német válogatott egy valóságos traumát élt át a nyáron, és most kevés helyet hagyott nekünk a felszabadult játékra. A mérkőzés egyes részeiben talán mi voltunk a jobbak, más periódusokban talán ők" - foglalta össze gondolatait a 49 éves francia kapitány.

Paul Pogba, a Manchester United középpályása elismerte, hogy sem fizikálisan, sem pedig lelkileg nincsenek még százszázalékos állapotban.

"Mindenki láthatta, hogy mennyire küzdöttünk ma este, de nem szabad elfelejteni, hogy miután megnyertük a vb-t, már mehettünk is vissza a klubcsapatunkhoz, ahol újabb kihívások vártak ránk.

Remélem, ezt minden szurkoló észrevette" - nyilatkozta a 25 éves futballsztár.

A Nemzetek Ligája A osztályának 1. csoportjában vasárnap a franciák a hollandokat fogadják Párizsban, míg a németek barátságos mérkőzésen lépnek pályára aznap Sinsheimben, ahol Peru lesz a vendégük.