Társoldalunk:

Győzelemmel kezdett a címvédő Real, CR-t fél óra után kiállították

2018.09.19. 22:50

Magabiztos győzelemmel kezdte az új Bajnokok Ligája-idényt a címvédő Real Madrid, miután Isco, Bale és Mariano góljával hazai pályán 3–0-ra verte az AS Romát. A Juventus legyőzte a Valenciát, de legnagyobb sztárját, Ronaldót elveszítette.

Az elmúlt három kiírás győztesére előzetesen nem várt nehéz összecsapás. Tavaly a Roma BL-elődöntőt játszott, de nyáron több kulcsjátékosát (Alisson, Nainggolan, Strootman) is elveszítette, akiket még a világ leghíresebb sportigazgatója, Monchi sem tudott megfelelően pótolni.

Az olaszok a bajnokságban bukdácsolnak, a nyitófordulóban aratott Torino elleni 1–0-s siker óta két iksz és egy vereség a mérlegük. Ezzel szemben a Real még veretlen a ligában, és a százszázalékos Barcelona mögött második a tabellán.

Carvajal bosszankodik a kihagyott helyzet utánForrás: AFP/Gabriel Bouys

A hazaiak kezdőjében nem volt meglepetés, Julen Lopetegeui a gálacsapatot küldte pályára. A Románál csak a sérült Pastore hiányzott, őt az abszolút nullkilométeresnek számító 19 éves Zaniolo pótolta a középpályán (összeállítások a cikk végén).

Nem mondjuk azt, hogy lejtett a Bernabéu gyepszőnyege, de a játék az első pillanattól kezdve a római kapu előtt zajlott. Bale akár már a negyedik percben megszerezhette volna a vezetést, a walesi Kroostól kapott kiváló kiugratást, ám a lövése centikkel elment a bal kapufa mellett. Újabb négy perccel később Modric játszotta meg jó ütemben a védelem mögé belépő Iscót, aki viszont nem tudta elpasszolni a labdát a kapus mellett.

A Roma a saját tizenhatosán belül tömörült, így a madridiak többnyire átlövésekkel próbálkoztak, de sem Bale, sem Kroos, sem Marcelo távoli kísérlete nem talált kaput, Iscóét pedig védte Olsen – ahogy Ramos fejesét is.

A 44. percben a rutinos De Rossi szabálytalankodott Iscóval szemben a tiznehatos előterében. A szabadrúgást a sértett védhetetlenül tekerte a jobb sarokba, így a lehető legjobb pillanatban, közvetlenül a szünet előtt került előnybe a Real.

Isco góljával szerezte meg a vezetést a Real MadridForrás: AFP/Oscar Del Pozo

A második félidő Roma helyzettel indult: a 49. percben a török Ünder húzott befelé a jobb szélről, és lőtt kapura, de Navas kitolta a jól helyezett labdát. Nem kellett sokat várni a válaszra, két perccel később Bale találta telibe a felső lécet.

Hátrányban a Roma több kockázatot vállalt, így a fellazult olasz védelem mögött befutható terültek nyíltak meg a Real támadói előtt. Egy ilyet használt ki Bale is az 58. percben, amikor Modric passzával meglépve kilőtte a hosszú alsót.

Az olaszok nagyon szerettek volna szépíteni, de egy Dzeko-fejest leszámítva csak néhány kósza lövésre futotta az erejükből.

A meccs legszebb jelenetét a csereként beállt Asensio mutatta be. A spanyol válogatottban brillírozó támadó két védő között fordult kapura a tizenhatoson belül, majd úgy próbált gólt lőni, hogy közben az ellenkező irányba nézett. Olsennek bravúrra volt szüksége a védéshez.

Bale lőtte a Real második góljátForrás: AFP/Gabriel Bouys

A 92. percben a Bale-t váltó Mariano kapott labdát a tizenhatos vonalánál, meghúzott egy cselt, majd óriási erővel bezúdította a labdát a bal felsőbe.

A Real (amely 29-szor lőtt kapura a meccsen) helyenként szemkápráztató játékkal, teljesen megérdemelten verte a Romát.

Sok következtetést egyelőre nem érdemes levonni, de eddig nem úgy tűnik, hogy Ronaldo és Zidane távozása nagyon földhöz vágta volna a madridiakat, akik valószínűleg idén is a BL egyik legnagyobb esélyesei.

Összefoglaló itt.

Ronaldót kiállították

Ronaldo első BL-meccse a Juventusban nem úgy sült el, ahogy azt szerette volna. A portugál a Valencia elleni meccs 30. percében előbb lerántotta, majd megbúbolta Murillo fejét, amiért Félix Brych játékvezető azonnali piros lappal kiállította.

A Juventus ennek ellenére mindhárom pontot elhozta a Mestallából, miután Pjanic két tizenegyest is értékesített.

Eredmények
Ajax–AEK Athén 3–0
Sahtar Donyeck–Hoffenheim 2–2
Benfica–Bayern München 0–2
Manchester City–Lyon 1–2
Plzen–CSZKA Moszkva 2–2
Real Madrid–Roma 3–0
Valencia–Juventus 0–2
Young Boys–Manchester United 0–3