Társoldalunk:

Dzsudzsák elmondta, miért megy vissza az Emirátusokba

2018.09.21. 07:43

Dzsudzsák Balázs a Nemzeti Sporthoz eljuttatott közleményben reagál a klubváltásával kapcsolatos hírekre, egyúttal őszintén beszél arról, miért tért vissza az Emirátusokba, döntésében mennyiben játszott szerepet a pénz és mennyiben a magyar válogatottban való további szereplés.

A 97-szeres válogatott szélső, a nemzeti csapat korábbi kapitánya, a hét elején írt alá az Egyesült Arab Emirátusok élvonalbeli bajnokságába frissen feljutott al-Ittihad Kalba csapatához. Azaz hiába bízott benne ő maga is, és a válogatott szurkolói is, hogy visszatérhet egy erősebb európai bajnokságba, erre végül nem került sor. A miértre a válasz fájóan egyszerű.

"Feltett szándékom volt, hogy vagy egy magasan jegyzett bajnokságba, vagy egy olyan klubba igazoljak, amelynek a nemzetközi porondon is vannak ambíciói. A nyár hosszú volt, és én türelmesen vártam a megfelelő ajánlatra, de legnagyobb bánatomra nem kaptam ilyetírja Dzsudzsák Balázs, hozzátéve, hogy szinte minden számottevő európai ligából akadt érdeklődő, de konkrét tárgyalásokig már egyetlen klubbal sem jutott el, és ennek nem a pénz volt az első számú akadálya.

Dzsudzsák Balázs számára mindig is a válogatott volt a legfontosabbForrás: MTI/Illyés Tibor

"Mivel a pénz velem kapcsolatban régen is, most is központi téma, egy dolgot fontos tisztázni. Amikor a fejembe vettem, hogy visszatérek, tisztában voltam vele, hogy az eddigi bérem töredékét kereshetem meg Európában. Ezért kész is voltam a kompromisszumra, mert tudtam, hogy ezért nekem is áldozatot kell hozni. Szívemhez közeli és szép befejezése lett volna a karrieremnek a holland élvonal, de sajnos ez sem jött össze, mert az érdeklődők között nem volt olyan klub, amelyikkel egyezett volna az ambíciónk."

Így maradt végül az al-Ittihad, ami annyiból logikus választásnak tűnik, hogy Dzsudzsák jól ismeri a közeget és a bajnokságot, amelybe visszatér. Azonban még ennél is fontosabb, hogy belátta: ha játszani akar a válogatott további őszi Nemzetek Ligája-mérkőzésein, akkor csapatot kell találnia, Marco Rossi szövetségi kapitány ugyanis egyértelművé tette, nem számít olyan játékosra, akinek nincs klubja.

"Lépnem kellett, mert nem várhattam tovább. Marco Rossi szövetségi kapitány – érthető módon – csak akkor látja helyemet a válogatottban, ha van csapatom. Nekem pedig – ahogy mindig, úgy most is – Magyarország és a magyar válogatott az első számú klubom!