Társoldalunk:

Piqué felgyújtotta csapattársa cipőjét, de a bosszú még durvább volt

2018.09.22. 18:02

Patrice Evra, a Manchester United korábbi játékosa a SkySportsnak elmondta, hogy annak idején egy balul sikerült tréfa után bosszúból ellopta csapattársa, Gerard Piqué cipőjét, és nemes egyszerűséggel - ahogy ő maga fogalmazott - belesz.rt.

Patrica Evra, a Manchester United korábbi játékosa nem mindennapi történetet osztott meg az FC Barcelona világ- és Európa-bajnok védőjéről, Gerard Piquéről. A katalán játékos, amikor még a Vörös Ördögök színeiben (2004 és 2008 között) focizott, azzal szórakozott, hogy felgyújtotta csapattársai cipőit. 

Patrice Evra nem igazán díjazta Gerard Piqué humorátForrás: AFP/Andrew Yates

Természetesen Evra sem úszta meg a piromániás Piqué támadásait, ezért egy nap úgy döntött, revansot vesz rajta.

„Neki nagyon vicces volt, én annyira nem nevettem rajta. Pontosan tudtam, hogy Gerard Piqué tehet arról, hogy lángokban áll a cipőm, így egyértelmű volt, hogy vissza kell fizetnem a kedvességét. Amikor nem figyelt, elloptam a cipőjét, szépen kisétáltam vele a WC-be, és belesz.rtam – elevenítette fel a történetet a SkySportsnak a Manchester United egykori játékosa.