Vágólapra másolva!
A finn labdarúgó-válogatott pénteken harmadik mérkőzését is megnyerte a Nemzetek Ligája C osztályának magyar érdekeltségű csoportjában.
Teemu Pukki gólja három pontot ért a finneknek Forrás: NurPhoto/Antti Yrjonen/NurPhoto/Antti Yrjonen

Az északi együttes ezúttal Tallinnban, az észtek vendégeként győzött 1-0-ra, azaz éppen olyan arányban, mint az előző két találkozóján, ráadásul ahogy eddig, úgy most is

Teemu Pukki szerezte a győztes gólt.

A finnek így százszázalékosan vezetik a négyest

a hatpontos görögöket és a hárompontos magyarokat megelőzve. Marco Rossi együttesének következő ellenfele, az észt csapat még nem szerzett pontot, mindháromszor 1-0-ra maradt alul.

Nemzetek Ligája, C osztály, 2. csoport, 3. forduló:
Észtország-Finnország 0-1 (0-0)
gól: Pukki (91.)

Görögország-MAGYARORSZÁG 1-0 (0-0)
gól: Mitroglu (65.)

Hiába a jó játék, balszerencsés vereséget szenvedett a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Athénban 1-0-ra kikapott a házigazda Görögország csapatától a Nemzetek Ligája harmadik fordulójában. Az eredmény azért különösen fájó, mert a magyar csapat szinte végig jobban játszott, mint a görög, és azért is, mert a csoport másik mérkőzésén Finnország 1-0-ra legyőzte Észtországot.

A csoport állása:
1. Finnország 3 3 - - 3-0 9 pont
2. Görögország 3 2 - 1 3-2 6
3. Magyarország 3 1 - 2 2-3 3
4. Észtország 3 - - 3 0-3 0

Korábbi eredmények:
1. forduló (szeptember 8.):
Finnország-Magyarország 1-0
Észtország-Görögország 0-1
2. forduló (szeptember 11.):
Magyarország-Görögország 2-1
Finnország-Észtország 1-0

További program:
4. forduló (október 15.):
Észtország-Magyarország, Tallinn 20.45
Finnország-Görögország, Tampere 20.45
5. forduló (november 15.):
Magyarország-Észtország, Groupama Aréna 20.45
Görögország-Finnország, Athén 20.45
6. forduló (november 18.):
Magyarország-Finnország, Groupama Aréna 20.45
Görögország-Észtország, Athén 20.45