Nem Signor Béla tüntette el a tornatanár alapította fociklubot

Teramo Calcio 1913 v Vicenza Calcio 1902 - Italy Lega Pro Group B Teramo Vicenza Soccer SPORT Legapro Football Match Competition Lega Pro Italy Picture Photography TEAM SPORTS Horizontal Composition Action Fans
The Vicenza Calcio fans during the Lega Pro 17/18 group B match between Teramo Calcio 1913 and Vicenza Calcio 1902 at Gaetano Bonolis stadium on January 20, 2018 in Teramo, Italy. (Photo by Danilo Di Giovanni/NurPhoto)
Vágólapra másolva!
Egy újabb német-olasz párossal folytatódik az eltűnt totócsapatok utáni kutatásunk. Ezúttal egy berlini, egykor nem is olyan kis csapatra irányítjuk figyelmünket, valamint Veneto tartomány legidősebb klubjára tekintünk rá. Érdekességek bőséggel adódnak mindkét klub múltjában, nem is beszélve a magyar vonatkozásokról.

Blau-Weiss 1890 Berlin: világbajnokot is adtak

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer réges-régen, hogy Németország (ami szintén hol volt, hol meg nem) fővárosában, Berlinben sok-sok remek futballcsapat űzte a nagyszerű ipart. Ma, amikor Berlinről minden szurkolónak a Hertha neve ugrik be elsőként, a Bundesliga 1-nél picivel messzebbre látóknak pedig az Union Berlin másodikként, szinte már hihetetlen, hogy csak a nyugati városrészben volt a Herthán kívül öt olyan csapat, amelyik története során megfordult a Bundesliga első két osztályának valamelyikében: ezek a Tennis Borussia, a Tasmania Berlin, a Spandauer SV, a Wacker 04 és a Blau-Weiß 1890 voltak. Ez utóbbi csapat jelen cikkünk egyik főszereplője, melynek nevével az 1986. április 30-i (18. játékhét) szelvényen találkozhatunk, amint a Bundesliga 2 második helyezettjeként a 6. pozícióban lévő Kasselhez látogatnak.

A Blau-Weiß (jelenkori írásmóddal Blau-Weiss) két berlini klub, a Berliner FC Vorwärts 1890 és a Berliner Thor- und Fussball Club Union 1892 egyesülésével alakult meg 1927-ben, természetesen a régebbi dátumot, azaz az 1890-et tartva meg nevében (a következő évben még az Arminia 1906 Berlin is csatlakozott hozzájuk).

Blau-Weiß 90: Einmal-Immer, azaz egyszer és mindörökre Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Arne Bänsch

Két patinás csapatról van szó, ugyanis mind a Vorwärts, mind az Union ott volt a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) 1900-as lipcsei megalapításánál. Előbbi 1902-ben, 1903-ban és 1921-ben is megnyerte a Brandenburgi tartományi bajnokságot, így indulhatott az össznémet bajnoki címért (a hét tartományi bajnokság első helyezettjei mérkőztek egymással),

és utóbbi alkalommal csak a döntőben kapott ki a korabeli sztárcsapat, 1. FC Nürnbergtől.

Az Union viszont 1905-ben megnyerte az országos bajnokságot, miután 2-0-ra legyőzte a Karlsruher FV-t a mindent eldöntő meccsen.

Sztárcsapathoz sztáredzőt

A Nürnberget 1921-ben egy magyar edző, Kürschner Izidor vezette a bajnoki címig a Blau-Weiss kárára. Kürschner 1885-ben született Budapesten, egészen jó focista volt, többször is szerepelt a magyar válogatottban, 1904-ben és 1908-ban pedig bajnok lett az első magyar nagy csapattal, az MTK-val. 1918-ban ő vette át a kispadon a nagy Jimmy Hogan helyét (az angol legenda tette le hazánkban a modern foci alapjait, és alapvető szerepe van abban, hogy a labdarúgás ma olyan, amilyennek ismerjük), majd dolgozott Németországban, aztán kilenc évig Svájcban (három bajnoki cím és négy kupagyőzelem a Grasshoppersszel, de Hogan mellett szerepe volt abban is, hogy a svájci válogatott ezüstérmes lett az 1924-es párizsi olimpián. 1937-ben Brazíliába ment, ahol a Flamengónál meghonosította a Hogantől ellesett WM rendszert, amit kezdetben rengeteg kritika ért, de utóbb bírálói is belátták, hogy Kürschnernek (a braziloknál Dori Kruschner egy elírásnak köszönhetően) és taktikai újításának elévülhetetlen érdemei voltak a brazil foci felemelkedésében, írja Futballforradalmak című könyvében Jonathan Wilson.

A náci hatalomátvétel és a német bajnokság átszervezése után a Blau-Weiss a Gauliga Berlin-Brandenburg névre keresztelt bajnokságba került, amelyet 1939-ben és 1942-ben is megnyert, és utóbbi évben harmadik helyen zárt az országos bajnokságban. A világháború lezárása után a Nyugat-Berlint megszálló szövetségesek minden korábban alapított sport- és kulturális egyesületet feloszlattak, így a Blau-Weiss 1890-et is, amelyből így újra három klub lett, és csak 1949-től lett újra nagy klub a Blau-Weiß 1890.

Na, nem nagyon nagy, éppen csak akkora, hogy elfocizgattak az Oberligában és a Regionalligában

(azaz a negyed- és a harmadosztályban). 1973-ban és '74-ben majdnem összejött a feljebb lépés, de előbb elbukták az osztályozót, majd a bajnokság átszervezésének lettek vesztesei, miközben a szomszédok kacaghattak rajtuk: a Regionalligát megnyerő Tennis Borussia a Bundesligában, a Wacker 04 a Bundesliga 2-ben találta magát, míg hőseink az Amateurliga nevű képződményben landoltak – a Regionalliga harmadik helyéről.

Magasról lehet nagyot esni

Ráírhatnák a klub sírkövére a fenti sort, mert nagyon oda illik. 1984-ben az Oberligát megnyerő csapat a másodosztályba jutott, majd két szezonnal később a Bundesliga 2 ezüstérmével a nyakukban ünnepelhették az élvonalbeli tagságot. Ami már nem volt egy sikersztori: a 86-87-es idényben

34 meccs után 3 győzelemmel, 12 döntetlennel és 19 vereséggel, 36-76-os gólkülönbséggel,

utolsó helyezettként búcsúztak a legjobbaktól. A bravúros ikszek és a tisztes vereségek mellett néhány méretesebb zakó is bekerült a gardróbba: 0-7 Dortmundban, 2-7 Nürnbergben, és három 1-4-es vereség hazai pályán.

Újra a kettőben: 1989 májusában a berlini Thorsten Schlumberger (fehérben) küzd egy freiburgi focistával, bizonyos Joachim Löwvel Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Rolf Haid

Következett öt szezon a másodosztályban, majd 1992-ben véget ért a 102 éves egyesület meséje: a Blau-Weiss 1890 csődöt jelentett.

A szögletkirály és a világbajnok

A Blau-Weiss is adott nagy játékosokat a sportágnak, és nem csak hőskorban, még ha az első berlini legendáért valóban a 30-as évekig kell visszamenni. A jobb összekötőt játszó Ernst Lehner posztja egyik legjobbja volt, akit a maga korában a világ egyik legjobb amatőr játékosának tartottak (Németországban tiltott volt ekkoriban a profizmus).

Egy joggal jókedvű német:

Hatvanöt válogatott meccsen 31 gólt szerzett, gyors volt, nem is beszélve a csodálatos rúgótechnikájáról. Előszeretettel vette célba, sőt vette be az ellen kapuját szögletből. Az 1938-as világbajnokság egy Észtország elleni selejtezőjén például a 0-1-es félidő után két szögletgóllal és két szögletből adott gólpasszal segítette 4-1-es győzelemhez és vb-részvételhez a német válogatottat. 1934-től és 1962-ig pedig egy 25. másodpercben szerzett góllal övé volt a vb-k történetének leggyorsabb találata. Az élvonalban szereplő keret valóban nem volt túlzottan acélos, de két klasszist azért sikerült verbuválni: a csatársorban az a Karl-Heinz Riedle szerepelt és jutott tíz gólig, aki tagja volt az 1990-ben vb-arany-, 1992-ben pedig Eb-ezüstérmes német válogatottnak. A középpályán pedig az 50-szeres belga válogatott René Vandereycken futkározott.

Lanerossi Vicenza: volt, nincs, lett

A Venezia, a Padova, a Chievo és a Hellas Verona is elbújhat a Lanerossi mögött: a vicenzai formáció ugyanis Veneto legrégebbi, igaz korántsem legfényesebben ragyogó futballklubja. Az 1902-ben még Associazine del Calcio in Vicenza néven egy iskolaigazgató és egy tornatanár jóvoltából születő egyesület 1953-ban vette föl a Lanerossi Vicenza nevet, és így találjuk meg a már említett szelvényen is a Cremonese vendégeként a Serie B-ben. Az 1940-es évektől egészen jól ment a csapatnak, előbb a Serie B-be jutottak föl, majd 1943-tól '48-ig a Serie A-ban is szerepelhettek.

A hatvanas évek közepén megtöltötte a lelátókat a csapat:

1955-ben újra feljutottak a legmagasabb osztályba, ahol kereken húsz szezont töltöttek, az 1975-ös búcsú után azonban újabb húsz évnek kellett eltelnie, hogy a Vicenza nevét az élvonal rajtlistáján találjuk meg, kivéve egy villanásnyi időszakot, amiről lentebb még írunk. A másod- és harmadosztályú évek mellett pénzügyi nehézségek is sújtották a klubot, 1986-ban hiába lett 3. a Serie B-ben, a Nemzetközi Sportdöntőbíróság megvétózta az élvonalbeli indulását, miután

a klubot sárosnak találták a második Totonero-botrányban.

A csapat 1995-ben végül csak visszaverekedte magát a legjobbak közé, ahol 2001-ig húzta – miután 1999-ben is kiesett, de a következő évben visszajutott – azóta pedig a másod- és a harmadosztály az otthona.

Ez az időszak már csak a sorozatos botrányokról – elmulasztott adófizetés miatti felfüggesztett börtön az ügyvezető igazgatónak, hamisított játékosmozgások és hasonlók – és persze az elkerülhetetlen csődről marad emlékezetes. A Lanerossi végül 2018. január 18-án jelentett csődöt, de három hónappal később az olasz foci máris visszakapta a piros-fehéreket, miután a szintén helyi csapat Bassano Virtus (és a Diesel divatmárka) tulajdonosa, Renzo Rosso meg nem mentette, megalapítva az L.R. Vicenza Virtus nevű klubot, amelyik most a harmadosztályból (Serie C) igyekszik feljebb kapaszkodni.

Cissé és a másik Vicenza

Talán nincs még egy ország Európában, ahol olyan sztorikat találni a foci körül, mint Olaszországban. Azok után, hogy Renzo Resso megmentette a Vicenzát, két francia, Brice Desjardins és a korábbi futballista, jelenleg FIFA-játékosügynök, Christian Payan megalapította az AC Vicenzát, és mindjárt szerződtettek is egy nagy nevet, méghozzá a 2015-ben már visszavonult Djibril Cissét, aki nyilván nagy kedvvel játszik majd az olasz negyedik vonalban, a Serie D-ben.

Signor Béla, hát itt is?

Majd pont egy olasz klubnál nem kerül elő a magyar edzőlegenda neve! Guttmann Béla az AC Milan - ahol másfél szezont töltött, és a második év végén már nélküle lett bajnok a csapat – és a Puskás-féle Honvéd között egy évet a Vicenza kispadján töltött, és az 1955-56-os idényben a kilencedik helyen zárt a csapattal.

Guttmann Béla Forrás: Origo

A Padova, a Triestina és a Milan után ez volt a mester utolsó olaszországi állomása, tíz évvel később

már a Benfica edzőjeként duplázott a BEK megnyerésével.

Gyorsan jegyezzük meg, hogy nem Guttmann volt az első magyar fecske Palladino városában: a 30-as években, amikor minden olasz csapat kispadján ült legalább egyszer magyar edző, egymást váltották honfitársaink (Bekey Imre, Krappan Ottó, Viola József) a Lanerossi edzői székében.

Világsztárok – indulási oldal

A kiscsapatok is adhatnak nagy játékosokat, és ez alól a Lanerossi sem kivétel. Itt lett vérbeli profi játékos Paolo Rossiból, aki második hivatásos idényében 21 góllal lett a Serie B gólkirálya, és a második helyhez, ezzel feljutáshoz segítette a piros-fehéreket 1977-ben, majd a következő idényben már az élvonalban lett gólkirály (24 találattal), a Vicenza pedig története legjobb szereplésével a 2. helyen zárt – hogy két év múlva már újra másodosztályú legyen.

Rossi egyébként 2,6 milliárd lírás rekordáron került Vicenzába, az üzlet után a drukkerek el is nevezték a klubot Real Vicenzának.

A klubbal ellentétben Rossi első osztályú csatár lett: 1982-ben már a Juventus játékosaként nyert világbajnoki címet az olasz válogatottal, lett 6 góllal a vb gólkirálya, év végén pedig az Aranylabdát is átvehette.

De itt kezdte pályafutását Roberto Baggio is, aki 1993-ban nyerte el az aranylabdát, és egyként tagja volt az 1990-ben vb-bronz-, négy évvel később pedig ezüstérmes olasz válogatottnak.

Megfordult a klubnál a későbbi Milan-legenda, Massimo Ambrosini, a 2006-os világbajnok olasz válogatott csatára, Luca Toni, vagy Nevio Scala és Azeglio Vicini, akik később edzőként alkottak maradandót – utóbbi volt az 1990-es vb-bronzérmes olasz csapat szövetségi kapitánya.

Menti I-IV

A Menti család négy fiút is adott a Lanerossinak: Mario, Romeo és Umberto mellett utóbbi fia, Luigi is viselte a piros-fehér mezt. Mario nem futott be nagy karriert, nem úgy két öccse, Umberto és Romeo. Előbbi három olasz nagycsapatnál, a Juventusnál, a Napolinál és a Milannál is letette a névjegyét, míg utóbbi

a Fiorentina érintésével 1941-ben került minden idők egyik legjobb csapatához, a Torinóhoz,

ahol egy szezon kivételével 1949-ig játszott.

Ő is azon a gépen utazott, amelyik egy lisszaboni gálameccsről hazatérve a Superga bazilikának ütközött. Ma Romeo Menti nevét viseli a vicenzai stadion, ahol a csapat a legnagyobb sikereit aratta, melyek közül kiemelkedik az 1997-98-as KEK-menetelés, ahol a kupagyőztes Lanerossi egészen az elődöntőig jutott.