Vágólapra másolva!
A francia labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának rangadóján a Paris Saint-Germain Kylian Mbappé és Julian Drayler találataival 2-0-ra legyőzte az Olympique Marseille-t a Stade Vélodrome-ban.

A bajnokságot hibátlan mérleggel vezető PSG felforgatott összeállításban kezdte a mérkőzést. Thomas Tuchel vezetőedző kispadra ültette az egyik legnagyobb sztárját, a csapatértekezletet lekéső Kylian Mbappét, mellette szintén a cseresorban kapott helyet Adrien Rabiot és a legendás olasz kapus, Gianluigi Buffon is.

Mellettük Dani Alves, Edinson Cavani, Thiago Silva sérülés, míg Presnel Kimpembe eltiltás miatt nem léphetett pályára.

A hiányzók ellenére a statisztika a Paris Saint-Germain mellett szólt, ugyanis 17 mérkőzés óta nem kapott ki az Olympique Marseille-től.

Rudi Garcia, a hazaiak edzője azonban nem ijedt meg a PSG-től, tökéletesen felkészítette csapatát, amely az első félidőben valósággal megfojtotta a bajnoki címvédőt. A világ legdrágább játékosának, a brazil Neymarnak gyakran a középső védő pozíciójáig vissza kellett jönni, hogy egyáltalán megkaphassa a labdát.

Neymar kemény őrizetet kapott a Vélodrome-ban Forrás: AFP/Christophe Simon

A vendégeknek az első félidőben csak egy helyzete akadt, igaz, akkor kis híján megszerezték a vezetést. A hosszabbításban Julian Draxler lekészített labdáját Ángel Di Maria lőtte a bal alsó sarok felé, de a gólvonalon álló Kevin Strootman kapusokat megszégyenítő spárgázással hárított a tehetetlen Steve Mandanda mellett.

A második félidő kellemetlen közjátékkal indult.

Neymar higgadtan tűrte a Marseille-szurkolók akcióját Forrás: AFP/Boris Horvat

A Marseille fanatikusai megdobálták a szögletet elvégezni készülő Neymart. A brazil világsztárnak az öngyújtótól a keserűs üvegen át mindenből kijutott. Ezt követően Neymar kis híján bosszút állt, amikor az 55. percben három hazai védőt is megetetett két leheletfinom csellel, de a kilencméteres lövése pár centivel elkerülte a bal alsó sarkot.

Három perccel később a Marseille is veszélyeztetett. A vb-győzelemről lemaradó Dimitri Payet 18 méterről tekert egy szabadrúgást a PSG kapujára, de a Buffon helyett védő Alphonse Areola bemutatta, hogy vele sem jár rosszul a párizsi csapat.

Thomas Tuchel egy órán át tűrte csapata visszafogott támadójátékát – a PSG először nem szerzett gólt 60 perc elteltével az idei szezonban – , a 62. percben pályára küldte Kylian Mbappét, akinek négy perc sem kellett, hogy betaláljon. A 19 éves támadó Di Maria kiugratásával indult meg a kapu felé, labdával lefutotta Boubacar Kamarát, majd 10 méterről a jobb alsó sarokba lőtt.

A francia világbajnok támadó a tizedik gólját szerezte a Ligue 1 idei szezonjában, ezzel vezeti a góllövőlistát, ráadásul nála több találatot senki nem szerzett az öt top bajnokságban.

A 79. percben ijesztgetett a Marseille. Jordan Amavi távoli lövése még a jobb kapufát is súrolva hagyta el a játékteret.

A mérkőzés hajrájában elszabadultak az indulatok.

A 85. percben egy pontrúgás után Konsztantinosz Mitroglo góljával egyenlített a Marseille, de a PSG csapatkapitánya, Marquinhos belefutott Strootmanba, amitől földre került. A játékvezető úgy ítélte meg, hogy a brazil játékossal szabálytalankodtak, így kifelé ítélt szabadrúgást. A nagy reklamálásban a holland Strootman sárga lapot kapott, míg Rudi Garcia vezetőedzőt elküldték a kispadtól.

A 95. percben a PSG bebiztosította a győzelmet.

Egy kontratámadás végén Mbappé játszott Neymarhoz, aki ziccerben a kapu mellé lőtt volna, de érkezett Julian Draxler a hosszú oldalon, és becsúszva a hálóba lőtt.

A PSG sorozatban 11 győzelemmel kezdte a bajnokságot, erre korábban csak a Tottenham Hotspur volt képes Angliában az 1960/61-es szezonban.

Ligue 1, 11. forduló
Olympique Marseille-Paris Saint-Germain 0-2 (0-0)
Gólszerző: Mbappé (65.), Draxler (90+5.)