Hamis papírokkal kibújt a katonai szolgálat alól, örökre eltiltották

Dzsang Hjunszo, dél-korea
Dzsang Hjunszónak csak az 500 órás közmunkát kellett volna teljesítenie
Vágólapra másolva!
Nem léphet pályára többet a dél-koreai labdarúgó-válogatottban Dzsang Hjunszo, mert kiderült, hogy hamis papírokkal bújt ki a katonai szolgálat alól.

A Koreai Köztársaságban minden munkaképes férfinak kétéves katonai szolgálatot kell teljesítenie, ugyanakkor bizonyos feltételek mellett van lehetőség felmentésre, ilyen például, ha egy sportoló aranyérmet nyer világversenyen hazájának.

Dzsang Hjunszo tagja volt a 2014-ben Ázsia-bajnok nemzeti csapatnak, így csak egy négyhetes alapkiképzésén kellett részt vennie, valamint három éven belül 500 óra közösségi munkát kellett volna igazolnia.

Dzsang Hjunszónak két év szolgálat helyett csak 500 óra közösségi munkát kellett volna vállalnia Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Christian Charisius

Az 58-szoros válogatott futballista az utóbbit igazoló papírokat hamisította meg, ami miatt az eltiltás mellett még 30 millió von (körülbelül 27 ezer dollár) büntetést is be kell fizetnie.

A játékos elmondta, sajnálja tettét:

- nyilatkozta a 27 éves védő, aki a nyári oroszországi világbajnokságon mindhárom csoportmeccsen pályára lépett.