Vágólapra másolva!
A Vidi L csoportos ellenfele, az angol Chelsea, míg a H csoportból két csapat, a német Eintracht Frankfurt és az olasz SS Lazio már a csütörtöki negyedik forduló után biztosította a helyét az egyenes kieséses szakaszban a labdarúgó Európa-ligában. Az Arsenal a Sporting elleni gólnélküli döntetlennel is továbbjutott, míg a Zürich 2-1-re legyőzte a Leverkusent és vitte is magával a következő körbe.

A kazah Asztana labdarúgócsapata 2-1-es győzelmet aratott a vendég cseh Jablonec felett az Európa-liga K csoportjának 4. fordulójában. A hazai együttes magyar válogatott középpályása, Kleinheisler László végigjátszotta az összecsapást.

Sikerével az Asztana továbbra is veretlenül áll a K csoport első helyén nyolc ponttal.

A másik koraesti meccsen a török Fenerbahce saját közönsége előtt 2-0-ra múlta felül a belga Anderlechtet.

A Frankfurt Cipruson, az Apollon ideiglenes otthonában aratott 3-2-es győzelmet, míg a Lazio hazai pályán győzte le az előző idényben El-döntős, most azonban már biztosan búcsúzó francia Olympique Marseille együttesét.

Olivier Giroud gólja az egyenes kieséses szakaszba repítette a Chelsea-t Forrás: AFP/Kirill Kudryavtsev

A Chelsea - amely mögött a PAOK-ot másodszor is legyőző Vidi FC áll a második helyen - a BATE Boriszov otthonában aratott 1-0-s sikerrel biztosította be a 32 közé kerülést.

A Dinamo Kijev - melyben a magyar válogatott Kádár Tamás végig játszott - hazai pályán 3-1-re győzött a Rennes ellen.

Az Arsenal a Sporting elleni gólnélküli döntetlennel biztosan továbbjutott, de nem lehet felhőtlen Unai Emery öröme, ugyanis Danny Welbeck rendkívül súlyosnak tűnő sérülést szenvedett.

A játéknap leggólgazdagabb meccsén a RB Salzburg idegenben 5-2-re kiütötte a Rosenborgot. Az osztrák együttesben már az első félidőben mesterhármast szerzett a japán Minamino Takumi.

A Gulácsi Pétert foglalkoztató Lipcse 2-1-es vereséget szenvedett a Celtic vendégeként, a magyar kapus nem kapott szerepet a mérkőzésen.

A nap egyik legkomolyabb rangadóján az AC Milan 1-1-es döntetlent játszott a Real Betis vendégeként. Íme Suso szabadrúgásgólja a meccsről:

Európa-liga, csoportkör, 4. forduló:

A csoport:
Leverkusen (német) – Zürich (svájci) 1-0 (0-0)
Ludogorec (bolgár) – AEK Larnaca (ciprusi) 0-0
Az állás: 1. (és továbbjutott) Leverkusen 9 pont (10-7), 2. (és továbbjutott) Zürich 9 (5-3), 3. Ludogorec 2, 4. AEK 2.

B csoport:
Celtic (skót)–RB Leipzig (német) 2-1 (1-0)
Rosenborg (norvég)-Salzburg (osztrák) 2-5 (0-4)

Az állás: 1. Salzburg 12, 2. RB Leipzig 6 (8-6), 3. Celtic 6 (4-6), 4. Rosenborg 0.

C csoport:
Bordeaux (francia)-Zenit Szentpétervár (orosz) 1-1 (1-0)
Slavia Praha (cseh)-FC Köbenhavn (dán) 0-0
Az állás: 1. Zenit 8, 2. Slavia 7, 3. Köbenhavn 5, 4. Bordeaux 1.

D csoport:
Dinamo Zágráb (horvát) – Trnava (szlovák) 3-1 (2-0)
Fenerbahce (török)-Anderlecht (belga) 2-0 (0-0)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Dinamo 12, 2. Fenerbahce 7, 3. Trnava 3, 4. Anderlecht 1.

E csoport:
Arsenal (angol)-Sporting (portugál) 0-0
Vorszkla (ukrán)-Qarabag (azeri) 0-1 (0-1)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Arsenal 10, 2. Sporting 7, 3. Vorszkla 3 (4-7), 4. Qarabag 3 (1-6).

F csoport:
Betis (spanyol)-AC Milan (olasz) 1-1 (1-0)
Olimpiakosz (görög)-Dudelange (luxemburgi) 5-1 (4-0)
Az állás: 1. Betis 8, 2. Olimpiakosz 7 (8-4), 3. Milan 7 (6-4), 4. Dudelange 0.

G csoport:
Rapid Wien (osztrák)-Villarreal (spanyol) 0-0
Szpartak Moszkva (orosz)-Glasgow Rangers (skót) 4-3 (2-3)
Az állás: 1. Villarreal 6 pont, 2. Glasgow Rangers 5 (8-7), 3. Szpartak Moszkva 5 (7-8), 4. Rapid Wien 4

H csoport:
SS Lazio (olasz)-Olympique Marseille (francia) 2-1 (1-0)
Apollon (ciprusi)-Eintracht Frankfurt (német) 2-3 (0-1)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Eintracht Frankfurt 12 pont, 2. (és továbbjutott) Lazio 9, 3. Olympique Marseille 1 (5-9) és Apollon 1 (5-9)

I csoport:
Genk (belga)-Besiktas (török) 1-1 (0-1)
Malmö (svéd)-Sarpsborg (norvég) 1-1 (0-0)
Az állás: 1. Genk 7 pont, 2. Sarpsborg 5 (6-6), 3. Malmö 5 (4-4), 4. Besiktas 4

J csoport:
Akhisar (török)-Sevilla (spanyol) 2-3 (0-2)
Krasznodar (orosz)-Standard Liege (belga) 2-1 (0-1)
Az állás: 1. Sevilla 9 pont (15-5), 2. Krasznodar 9 (6-4), 3. Standard Liege 6, 4. Akhisar 0

K csoport:
Dinamo Kijev (ukrán)-Rennes (francia) 3-1 (1-0)
Asztana (kazah)-Jablonec (cseh) 2-1 (1-1)
Az állás: 1. Dinamo Kijev 8 pont (9-6), 2. Asztana 8 (7-4), 3. Rennes 3, 4. Jablonec 2

L csoport:
Vidi FC-PAOK (görög) 1-0 (0-0)
BATE Boriszov (fehérorosz)-Chelsea (angol) 0-1 (0-0)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Chelsea 12 pont, 2. Vidi FC 6, 3. PAOK 3 (4-5), 4. BATE Boriszov 3 (4-8)