Társoldalunk:

Cristiano Ronaldo leszámolt a San Siro átkával

2018.11.12. 04:29

Újabb célt pipálhatott ki gólokban nem éppen szűkölködő pályafutása során Cristiano Ronaldo. A Juventus csillaga számára vasárnap estig bevehetetlen várnak számított a milánói San Siro, legalábbis góllövés tekintetében, de a portugál végre eredményes volt ebben a stadionban is, a torinóiak pedig 2-0-ra legyőzték a Milant a Serie A csúcsrangadóján.

Egy Milan-Juventus rangadó mindig is különlegesnek számított az olasz futball történetében, legyen szó a két csapat 1929 decemberében lejátszott első Serie A-összecsapásáról vagy mondjuk minden idők talán legunalmasabb Bajnokok Ligája-döntőjéről (2003, Old Trafford, 0-0 után 11-esekkel Milan-siker), netán bármelyik másikról a közel 300 megvívott párharcból.

A két legnagyobb szurkolótáborral rendelkező itáliai klubról beszélünk, amelyek a legtöbb bajnoki címmel rendelkeznek (a Milan e szempontból holtversenyben áll a második helyen a városi rivális Interrel), a legnagyobb tőzsdei értékkel bírnak, de a vasárnap este lejátszott rangadójuk egyvalamiben egészen biztosan különbözött a többitől: ilyen körítéssel – értsd: Cristiano Ronaldo részvételével – még soha nem bonyolították le.

A portugál klasszis belépéséről a calcio világába már sokszor, sok helyen értekeztek, de akár ezen az egy mérkőzésen is le lehetett mérni, miben volt más ez a Milan-Juve a korábbiakhoz képest. Kezdve azzal, hogy soha ennyi (kereken 200) országban nem közvetítették még ezt a meccset, folytatva a ténnyel, hogy az AC Milan rekordbevételt könyvelhetett el: a jegyértékesítésből 4,9 millió eurót kasszírozott, többet, mint korábban bármelyik hazai találkozóján.

Ha valakinek ezek után még kétségei lettek volna, hogy milyen értéke volt ennek az ütközetnek, a díszpáholyban helyet foglalók között szemezgetve megbizonyosodhatott róla, hogy kis túlzással mindenki kíváncsi volt rá, aki él és mozog. Tiszteletét tette többek között Matteo Salvini olasz belügyminiszter mellett Ornella Vanoni sztárénekes, a főként a Forma-1-es tevékenységéről elhíresült üzletember, Flavio Briatore, no és persze sportcsillagok egész sora, így a korábbi kiváló teniszező, Boris Becker, a legendás brazil labdarúgó, Josè Altafini, a többszörös világbajnok úszó, Filippo Magnini vagy éppen a Moto GP egyik legnépszerűbb figurája, Andrea Iannone.

Ronaldo mozdulatait természetesen külön kamera kísérte a 90 perc alatt, és a kérdés az volt, vajon sikerül-e megtörnie a San Siro-féle átkot, vagyis betalál-e végre a kapuba a világfutball egyik szentélyében. Merthogy ezt megelőzően ötször már próbálkozhatott, de hiába szerzett pályafutása során több mint 650 gólt a legkülönbözőbb frontokon, itt még nem volt eredményes.

2005 márciusában a Manchester United játékosaként 1-0-ra maradt alul a Milannal szemben a Bajnokok Ligájában, két évvel később ugyanebben a párosításban 0-3 lett a vége.
A Real Madrid tagjaként 2009-ben az Inter, 2010-ben megint a Milan ellen maradt gólképtelen, a 2016-os BL-döntőben pedig az Atlético Madrid kapuját sem tudta bevenni, legalábbis a rendes játékidőben, illetve a hosszabbításban.

Cristiano Ronaldo leszámolt a San Siro átkávalForrás: NurPhoto/Giuseppe Cottini/NurPhoto/Giuseppe Cottini

Ezek után személy szerint számára is komoly volt a tét, de nem ő, hanem a védőjét megelőző Mario Mandzukic juttatta előnyhöz a Juvét. Nem lehet egyébként nem észrevenni, hogy Ronaldo sokkal inkább funkcionál csapatemberként a torinóiaknál, mint előtte bármelyik klubjában. Persze imád gólt lőni (hetet vágott az első 11 fordulóban, a BL-ben pedig épp a múlt héten lőtte első találatát Juve-mezben, méghozzá korábbi klubja, a Manchester United ellen), valószínűleg a nárcizmusa sem csorbult jelentősen, na de mégis: mindezek mellett öt gólpasszt is kiosztott a társaknak.

Egy héttel korábban például volt szerencsém közvetíteni a Juventus-Cagliari mérkőzést, melynek hajrájában simán befejezhetett volna maga is egy kontrát, ehhez képest olyan önzetlenül tálalt a babérokat így learató Juan Cuadrado elé, mint Mesut Özil fénykorában. Az ember nem akart hinni a szemének.

Nos, egy jó darabig CR7 a Milan ellen is inkább az előkészítésben jeleskedett, egy alkalommal tökéletes labdát varázsolt Mandzukic fejére, más kérdés, hogy a horvát ezúttal hibázott.

A rendkívül feszült hangulatú találkozón egyébként a Juvétól kölcsönben a Milanban szereplő Gonzalo Higuaín kis híján ellopta a show-t, hiszen előbb az első félidőben kiharcolt, majd elhibázott egy 11-est, a meccs hajrájában pedig, miután egy sárga lapot érő szabálytalansága után ordibált és megfenyegette a játékvezetőt, ki is állították.

Csakhogy pár perccel ezt megelőzően Ronaldo leszámolt az átokkal: a legendás, lesipuskás Milan-támadót, Pippo Inzaghit meghazudtoló módon küldött a kapuba egy kipattanót, így újabb arénát pipálhatott ki, immár a San Siróban is megmutathatta sajátos gólörömét a közönségnek.

Az argentin Gonzalo Higuaín majdnem ellopta a show-t. Kihagyott egy tizenegyest, majd pirossal kivágták a pályárólForrás: AFP/Miguel Medina

Ezenkívül pedig emberi arcát is megmutatta, hiszen a lefújás után általános meglepetésre védelmébe vette a magából kivetkőző Higuaínt.

„Remélem, nem kap súlyos büntetést – mondta együtt érzően Ronaldo. 

Amikor reklamált, én magam is odamentem hozzá, és elmagyaráztam neki, hogy higgadjon le, ne kockáztasson egy hosszabb eltiltást. Nem csinált semmi különöset, csak frusztrált volt, mert tudta, hogy elveszítik a meccset, ami érthető."

Több mint nemes gesztus volt ez a részéről, főleg annak fényében, hogy az annak idején, még játékosként igazi nehézfiúként elhíresülő Gennaro Gattuso, a Milan vezetőedzője is úgy fogalmazott: Higuaínnak meg kell tanulnia, hogyan legyen ura önmagának.

A Juventus ezzel a győzelemmel ismét hat pontra növelte az előnyét a tabellán a Napolival szemben.