Társoldalunk:

A MOL Vidinek még szoknia kell a kettős terhelést

2018.11.14. 12:06

Kovács Zoltán szerint a MOL Vidi stábjának, vezetésének és játékosainak is meg kell szoknia a kettős terhelés okozta fizikai és mentális fáradtságot - olvasható az interjúban, amelyet a sportigazgató a MOL-csapat honlapjának adott.

A MOL Vidi káprázatos európai menetelését semmi nem árnyékolhatja be, ugyanakkor tény, hogy a kettős terhelés alaposan beszedi a sarcát a bajnoki meccseken. A magyar bajnoki címvédő összesen hét mérkőzésen vesztett idén pontokat, ebből hatszor úgy, hogy előtte néhány nappal európai kupameccse volt.

Miután a MOL Vidi Szalonikiben legyőzte a PAOK-ot, két pontot Kisvárdán hagyott a bajnokságban, erről a helyzetről Pátkai Máté annyit mondott, tisztában vannak a helyzettel, de nem foghatnak semmit az európai menetelésre. Azóta Pátkaiék hazai pályán is legyőzték a PAOK-ot, hogy aztán a bajnokságban kikapjanak Mezőkövesden. A jelenség tehát valós.

Lassan kezd rendszeressé válni ez a dolog, és bár szó sincs róla, hogy kétségbe lennénk esve a tabellára nézve, azért nagy erőkkel keressük az okokat, illetve természetesen a megoldást- mondta a MOL-csapatnak Kovács Zoltán sportigazgató.

"A mezőkövesdi vereség elég rosszkor jött, hiszen ott volt a kezünkben a lehetőség, hogy közelebb lopózzunk az élen állókhoz, de most valóban érezhető volt a fiúkon, hogy nagyon sokat kivett belőlük a PAOK elleni hazai meccs."

Kovács Zoltán azon dolgozik, hogy a kétfrontos szereplés ne menjen a bajnoki szereplés rovásáraFotó: Mudra László - Origo

Kovács szerint nincs szó arról, hogy a MOL Vidi kerete ne lenne elég erős a kettős terheléshez, de egy mosoly kíséretében hozzátette, "nincsen a világon egyetlen olyan edző sem, aki azt mondja, elég erős a keretem, nem kell több játékos."

"Nyilván mi is folyamatosan azt nézzük, hogyan és kikkel tudnánk még erősebbé tenni a Vidit, de egy-egy új játékos beépítése elég sok időt vesz igénybe, mert a csapatunk alapjátéka a szervezettségre, a kompakt csapatjátékra épül. Egy ilyen pontosan megkomponált rendszerbe soha nem könnyű új arcokat beilleszteni, ez evidens.

Meg hát azt se felejtsük el, hogy bár vannak rutinos játékosaink, tulajdonképpen újoncok vagyunk a csoportkörben.A stábnak, a vezetőségnek és persze a játékosoknak is szokniuk kell még, hogy 2-3 naponta mérkőzéseket játszunk. Ebbe is bele kell tanulnunk minden szinten, hiszen a célunk továbbra is az, hogy a MOL Vidi minden évben európai kupameccseket játsszon egész ősszel"
- tette hozzá Kovács.

"Van előttünk jó példa, és tudjuk, mit kell tennünk, hogy bírjuk a terhelést, és erre nagy szükségünk is van, hiszen az európai célok mellett a magyar bajnokságban is magasra törünk. Ez címvédőként kötelességünk is" - magyarázta a sportigazgató.

A pontvesztések persze nem csak abból adódtak, hogy a fehérváriak fizikailag elfáradtak, és nem bírták a bajnoki meccsek végét az európai kupameccsek után. A mentális fáradtság több dologban is tetten érhető volt: a csapat nem volt elég éles, sok volt a rossz döntés az utolsó passzoknál, és néha a játékosok könnyebben veszítették el a béketűrésüket is.

A sportigazgató szerint mentálisan is megterhelő, hogy 2-3 naponta kell játszania a csapatnakFotó: Mudra László - Origo

"A mentális és a fizikai fáradtság kérdése nem választható ketté, nemcsak összefüggenek, hanem egymás gerjeszti a két tényező. Még egyszer mondom: nagy baj nincsen, egyszerűen csak meg kell szoknunk a kétfrontos harcot.

A mentális fáradtság egyébként szerintem még nagyobb gondot is okoz, mint a fizikai. Elég, ha csak annyit mondok, hogy a pontvesztések közül több is olyan mérkőzésen jött össze, amiket uraltunk, és meg kellett volna nyernünk. Azok voltak a különösen bosszantó mérkőzések, amikor keményen megdolgoztunk a vezetésért, és aztán egy pillanatnyi kihagyás okozta a vesztünket" - magyarázta a sportigazgató.

A fehérváriak, bár hátulról építkező, néha kimondottan defenzív futballt játszanak, de amikor támadniuk kell, a másik kapu előtt sem vallanak szégyent, és képesek szemre is szép játékot mutatni.

A MOL Vidi nagy meglepetésre kikapott MezőkövesdenForrás: Adam Cuhorka/molvidi.hu

"Természetesen nagyon büszke vagyok a csapatra, sőt az egész klubra, hiszen a pályán mutatott teljesítményünk rengeteg ember munkájából épül fel. Mindenki teszi a dolgát, profin felépített rendszerben dolgozik a klub minden alkalmazottja, és ez elengedhetetlen a sikerességhez."

"Ahogy a klubnál mindenkinek, úgy nekem is vannak ambícióim: azt szeretném, ha a Vidi minden évben valamelyik európai kupasorozat főtábláján szerepelne. Ehhez nyilván rengeteget kell dolgozni, de az idei szezonban folyamatosan bizonyítjuk, hogy érdemes nagy célokat magunk elé tűzni, mert akarattal és munkával igenis el lehet érni őket még egy magyar csapatnak is" - tette hozzá Kovács.

"Ahogy Marko Nikolics is mondta, büszkék vagyunk rá, hogy méltóképpen képviseljük a magyar futballt, és gazdag történelmű klubunkat. De a számadás ideje még nem jött el, versenyben vagyunk, és eltökélten várjuk a további kihívásokat, és az utolsó pillanatig küzdeni fogunk" - mondta határozottan Kovács.