Társoldalunk:

Magyarországra jöhet a csapat, amelyik miatt fehérben játszik a Real Madrid

2018.11.24. 16:38

Ha minden a tervek szerint halad, akkor jó esély van rá, hogy jövő tavasszal, 115 évvel az első találkozást követően újra Budapesten láthatjuk a világ egyik leghíresebb amatőr futballcsapatát, a londoni Corinthian Casualst.

A kapcsolatfelvételben az 1900-ban alapított, majd a profizmus magyarországi bevezetését (1927) követően megszűnt, de idén májusban feltámasztott Budapesti Atlétikai Kör (BAK) játszik fontos szerepet. A BAK az MTK-ból vált ki, amelyik akkor még nem akart futballcsapatot, és egyik alapítója volt az 1901-ben létrejött Magyar Labdarúgó Szövetségnek (MLSZ).

A budapesti amatőrök remek csapatának híre ment külföldön is, így 1904-ben már a londoni Corinthian FC is felvette velük a kapcsoltatot, amelyik Corinthian Cup néven egy vándorserleget is felajánlott egy hazai amatőr kupasorozat győztesének.

Ma a Sport Múzeum őrzi a becses trófeát:

A Corinthian FC-t 1883-ban alapítottak, szigorúan amatőr alapokon, a sportszerűséget tartva a legmesszebbmenőkig szem előtt. A Corinthian FC-nek is a profizmus jelentette a véget, bár ők nem szűntek meg 1939-ben, csak összeolvadtak a Casuals FC-vel, és a mai napig létezik a csapat, amelyik az angol hetedik ligában játszik.

A Corinthian FC fehér meze után választotta ezt a színt magának a Real Madrid, ahogy a világhírű brazil sztárcsapat, a Corinthians is az angolok iránti tiszteletből választotta a nevet. A csapat 2015-ös Sao Paulo-i látogatása alkalmával 30 ezer néző látta a helyszínen a Cor és a Casuals meccsét, és, ha ennyi szurkolóra nem is számítanak Budapesten, a BAK vezetői 115 évvel az első látogatás után szeretnék újra hazánkba csábítani a londoniakat.

A Budapesti Amatőr Labdarúgó-szövetség (BLASZ) harmadik osztályában rendezett szombati BAK–MTK Baráti Kör bajnoki mérkőzést a helyszínen nézte végig Dominic Bliss, aki a magyarul is megjelent, kiváló Erbstein Ernő, az elfeledett futballhős – Tündöklés és tragédia Torinóban című könyvet írta, ami az eddigi legátfogóbb munka az 1940-es években a világ legjobb futballcsapatának tartott Torino FC edzőjének életéről.

„Jó kis meccs, izgalmas, az biztos – mondta a rendületlenül szitáló esőben az angol fiatalember, amikor 5-1-es BAK-vezetés után a 75. percben már 5-5 volt az állás. – Az angol hetedik vonal azért nem egészen ilyen, ott komolyabb csapatok vannak, a Casuals legutóbbi ellenfelénél, a Carshalton Athleticben például van olyan játékos, aki a Chelsea utánpótlásában játszott és U20-as ghánai válogatott. De a lelkesedéssel itt sincs gond."

Dominic Bliss lelkes rajongója a magyar futballnak isForrás: Origo

Dominic Bliss elmondta, hogy ő nem hivatalos látogatáson van itt, csak mint a Casuals lelkes szurkolója, aki igyekszik a londoni klub felé továbbítani a BAK megkeresését és a maga eszközeivel minél inkább segíteni a két csapat újbóli egymásra találását. Ugyanezen dolgozik a BAK-ot újra életre hívó Molnár Bertalan, a klub elnöke, meccsnapokon másodedzője is.

„Szeretnénk az amatőrizmus régi hagyományát feléleszteni, amiben nagy szerepe lenne egy ilyen együttműködésnek. 2019-ben, a torinói Superga-tragédia 70. évfordulójára ugyancsak szeretnénk tető alá hozni egy amatőr kupát, amelyre meghívnánk a Casualst, illetve a Torino amatőrcsapatát is. Már felvettük a kapcsolatot Erbstein Ernő lányaival, akik örömmel segítenek ebben."

Angol szurkolók nem teszik ki a lábukat otthonról egy csapatzászló nélkül: Casuals-zászló a Láng Vasas pálya lelátójánForrás: Origo

Molnár elmondta, a BAK célja nem az, hogy az NB I-ben szerepeljen a csapat, hanem az, hogy létrehozzanak egy minél szélesebb amatőr bázist, minélt több szurkolót megszólítva.

Ha húsz-harminc helyett két-háromszázan lennének egy-egy bajnoki mérkőzésünkön, én már attól nagyon boldog lennék. Ez azért nem elérhetetlen, legalábbis reálisabb cél, mint az NB I, és ebben nagyon sokat segíthet, ha olyan csapatokat tudunk Magyarországra hozni, mint a Casuals."