Társoldalunk:

Beindult a Diósgyőr, az MTK elleni sikerrel már nem áll kieső helyen

2018.11.24. 21:33

A kiesés elől menekülő Diósgyőr 3-2-re legyőzte a negyedik helyezett MTK-t a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójának szombat esti mérkőzésén. A DVTK sorozatban második találkozóját nyerte meg saját közönsége előtt, míg a fővárosi kék-fehérek egymás után másodszor kaptak ki idegenben.

Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, amelynek az első negyedórájában a hazaiak játszottak fölényben, s ebben az időszakban egy öngólnak köszönhetően meg is szerezték a vezetést.

Ezután aktívabb futballt mutatott be az MTK, de a szünet előtt egyenlítés helyett egy újabb diósgyőri gól következett, így a jó félidőt produkáló DVTK megnyugtató előnnyel vonulhatott az öltözőbe.

Fordulás után a fővárosi együttes nagy erőket mozgósított a gólszerzés érdekében, a diósgyőriek pedig megpróbáltak gyors ellentámadásokkal veszélyeztetni. A labda jóval többet volt az MTK-nál, a találkozó harmadik gólját aztán mégis a Diósgyőr szerezte meg, ezzel gyakorlatilag eldöntötte a három pont sorsát - igaz, a fővárosiaknak a hajrában még két gólra futotta az erejükből.

Könnyedén hozta a kötelezőt a Fradi, mégsem támadt fel a Haladás

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 15. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén a Ferencváros 2-0-ra verte hazai pályán az újonc Kisvárdát. A Mezőkövesd a Budapest Honvédtól is elvett egy pontot (1-1), a Paks ugyancsak 1-1-es döntetlent játszott Újpesten, míg a Haladás az FTC legyőzése után ezúttal kikapott a Puskás Akadémia vendégeként (2-0).