Marco Rossi dublini nyilatkozata

Marco Rossi
Budapest, 2018. szeptember 11. Marco Rossi, a magyar csapat szövetségi kapitánya (j) a labdarúgó Nemzetek Ligájában játszott Magyarország - Görögország mérkőzésen a Groupama Arénában 2018. szeptember 11-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a világbajnoki ezüstérmes horvát együttes kiemelkedik a magyar labdarúgó-válogatott ellenfelei közül az Európa-bajnokság selejtezőcsoportjában.

- hangsúlyozta az olasz szakvezető a magyar szövetség (MLSZ) honlapjának a vasárnapi, dublini sorsolást követően, melyen negyedik kalapos együttese a horvátok mellett Wales, Szlovákia és Azerbajdzsán nemzeti csapatát kapta ellenfélnek az E csoportban.

"A horvátokat nem kell bemutatni senkinek, a vb-ezüstérmes csapat teljesen más szintet képvisel, mint a csoport többi együttese.

Wales esetében nagy szerencsénk, hogy Ryan Giggs nem fog játszani, hiszen már szövetségi kapitány.

De a viccet félretéve, azt gondolom, hogy a csoport második helyéért velük és Szlovákiával leszünk majd harcban" - fogalmazott. Hozzátette: a szlovákokkal egészen biztosan nagyon izgalmas mérkőzéseket fog játszani otthon és idegenben is a magyar válogatott.

Marco Rossi szerint a horvátok kiemelkednek a magyarok csoportjából, de a többiekkel harcban lehetünk a kijutásért Fotó: Polyák Attila - Origo

"Emellett Azerbajdzsánt sem szabad alábecsülnünk, bár az is igaz, hogy ha felkészülten, fejben is tisztán lépünk pályára ellenük, akkor könnyebb dolgunk lehet ellenük, mint a többiek ellen" - vélekedett.
A magyar érdekeltségű mellett még négy csoportba sorsoltak öt-öt válogatottat, további ötbe pedig hatot-hatot. Mindegyikből az első kettő jut ki a kontinensviadalra, melynek 12 ország 12 városa ad otthont, köztük Budapest is, ahol három csoportmérkőzésre és egy nyolcaddöntőre kerül sor.

- tette hozzá a szövetségi kapitány.

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke ugyancsak a helyszínen figyelte a sorsolást, és az mlsz.hu-nak úgy nyilatkozott:

"Magyarország és a magyar szurkolók mindenképpen nyertesei az Eb-nek,

mert 2020-ban, az Európa-bajnokság egyik társrendezőjeként Budapest lesz a torna egyik helyszíne, és így a kontinens legjobb csapatai mérkőznek meg a magyar fővárosban."

Az MLSZ elnöke a sorsolásról elmondta: három olyan csapat is van az E csoportban, amely az elmúlt időszakban sikeresebben szerepelt, mint a magyar válogatott. Csányi Sándor külön kiemelte a vb-ezüstérmes horvátokat, illetve hozzátette: sokat elárul a walesiek erejéről, hogy elődöntősök voltak a legutóbbi Európa-bajnokságon, amelyen egyébként a szlovákok is a nyolcaddöntőig jutottak.

Az Eb-selejtező mérkőzéseit jövő márciusban, júniusban, szeptemberben, októberben és novemberben dupla fordulók keretében bonyolítják le,

az ötcsapatos csoportok résztvevőinek pedig lesz két szabadnapjuk.